Az áldozat a helyszínen életét vesztette. Most emelt vádat az ügyészség.
Egy mezőgazdasági útról érkezve hajtott át keresztben a 3-as főúton a detki elágazó közelében egy traktoros még 2023 októberében. A túloldalon lévő tanyára szeretett volna menni, amelynek zárt kapuja előtt megállt, hogy azt kinyissa, ám így a kétsoros tárcsa hátulja több mint két méterrel kilógott az úttestre – olvasható a Heves Vármegyei Főügyészség csütörtöki közleményében.
Ekkor érkezett Miskolc felől Gyöngyös irányába egy autós tompított fényszórókkal, szabályos sebességgel. A sofőr túl későn vette észre az előtte lévő akadályt, és nekicsapódott a vontatmánynak. A kocsi utasa olyan súlyos sérüléseket szenvedett, hogy a helyszínen meghalt.
Halálos közúti baleset gondatlan okozásával vádolja az ügyészség a büntetlen előéletű traktorost, és felfüggesztett szabadságvesztéssel, illetve vezetéstől eltiltással sújtaná.
A bűncselekmény büntetési tétele egyébként egy évtől öt évig terjedő szabadságvesztés.
(Tények)
0 Megjegyzések