Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Bejelentette a Hezbollah: megvan az új vezető


A síita szervezet közölte: folytatja a harcát a „győzelemig".

A libanoni síita szervezet megválasztotta új vezetőjét, a keddi bejelentés szerint Naim Kasszim vezeti majd a Hezbollah-ot.

A szervezet régi, nagy múltú és tekintélyes vezetőjét, 

Hasszan Naszrallah sejket szeptember végén ölte meg az izraeli hadsereg egy célzott légi támadásban, 

majd be nem jelentett utódját, rokonát, a Hezbollah politikai szervezetének vezetőjét, Hasim Szafieddint két hete szintén likvidálták. 

Naim Kasszim három évtizeden keresztül Naszrallah helyettese volt, annak halála óta a szervezet katonai szárnyának vezetését vette át.

1991-ben, még Naszrallah elődje, Abbasz al-Muszavi vezetése alatt választották meg a vezető helyettesének, 

és habár vezetőtársaival ellentétben nem egy karizmatikus figura, régi motoros, és nagy tiszteletben áll a szervezeten belül, a Hezbollah nagy átfogó történetét is ő írta meg könyv formájában még 2005-ben. Elődeivel ellentétben nem fekete, hanem fehér turbánt hord – a fekete fejfedő annak jelképe, ha valaki Mohamed próféta leszármazója.

Az új vezető személyének bejelentésével együtt a Hezbollah jelezte: a régi irányvonalat viszik tovább, és küzdeni fognak „egészen a győzelemig”.

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések