Raskó György a Klubrádiónak elmondta, hogy maga is segít Magyar Péternek kiválasztani, hogy kik legyenek a Tisza Párt leendő képviselői, szakpolitikusai. Úgy vélekedett, hogy jó kapcsolatai vannak ahhoz, hogy makrogazdasági területről aspiránsokat szűrjön.
Ahogy arról lapunk beszámolt, Raskó György számos különböző pártot megjárt az elmúlt évtizedekben, kezdetektől fogva szoros szálak fűzték a baloldalhoz. Így volt ez már akkor is, amikor az MDF-kormányban a privatizáció egyik kulcsfigurájaként játszotta külföldi kézre az élelmiszeripart, amiben egykori KISZ-vezetőkkel is együttműködhetett, de például 1998-ban, MDNP-s párttagként a Bokros-csomagot dicsérte.
A jelenleg Magyar
Pétert támogató zöldbáró a Fidesz 2010-es kormányzása óta számos
baloldali projekt mögé besorolt, egyebek mellett pénzzel segítette a
Momentumot, de kampányolt Márki-Zay Péternek is, amikor utóbbi a
baloldal közös miniszterelnök-jelöltje volt. A fenti fordulatok fényében
az lenne szinte meglepő, ha Raskó György nem sorolt volna be a baloldal
új reménysége mögé.
Szokatlannak csak az a pátoszos hangnem nevezhető, ahogyan a közgazdász a Tisza Párt elnökének a politikusi kvalitásairól lelkendezett, talán ezzel is azt bizonygatva, hogy a legutóbbi átigazolása komolyabb az eddigieknél.
„Magyar
Péter felbukkanása óta most először töltöttem vele egy egész napot,
volt időnk részletekről is beszélgetni és volt alkalmam közelről is
megfigyelni hogyan dolgozik. Hát lenyűgöző a munkabírása, reagálási
gyorsasága, fogalmazóképessége! […] Magyar Péter komoly történelmi
ismeretekkel rendelkezik és elsőre érti a makrogazdasági problémákat is,
illetve azok lehetséges megoldását. Röviden: szupersztár, […] szinte
szürreális lelkesedés és szeretet árad felé. Soha ilyet nem
tapasztaltam” – írta egy Facebook-bejegyzésében.
Ahhoz, hogy képet alkossunk Magyar Péter valós tájékozottságáról, helyesebb inkább a Tisza Párt elnökének saját kijelentéseit felidéznünk.
Például a Fővárosi Közgyűlés alakuló ülésének előestéjén pedig több olyan állításával keltett maga számára nem kívánatos figyelmet Magyar, amelyek leleplezték, hogy finoman szólva nincs képben a Fővárosi Önkormányzat működéséről.
(Magyar Nemzet)
0 Megjegyzések