A Liga jobboldali olasz párt több mint száz politikusa vesz részt a határok védelmében a szicíliai Palermóban péntekre meghirdetett megmozduláson, amelyet a Matteo Salvini pártfőtitkár, miniszterelnök-helyettes és közlekedési miniszter, volt belügyminiszter elleni bírósági tárgyalás lezárásával egy időben tartanak meg – közölte a jobboldali erő.
A Liga kormányzati tagjai, parlamenti képviselői és szenátorai, polgármesterei, helyi és országos tisztségviselői lesznek jelen a péntek délelőtt kezdődő tüntetésen, amelynek helyszíne a szicíliai főváros egyik központi terén, a Politeama-színház előtt lesz. A párt választóit is várják, valamint azokat, akik nem szavaznak ugyan a Ligára, de ki akarják fejezni szolidaritásukat Salvinival – hangoztatta Nino Germana szicíliai szenátor, a Liga tartományi felelőse, a római parlamenti frakció vezetőhelyettese. Hangoztatta, hogy a tüntetők “felháborodásuknak akarnak hangot adni az abszurd politikai per ellen, amelyet Salvini szenved el kizárólag azért, mivel belügyminiszterként kötelességét tette országunk védelmében”.
Utcára vonulunk annak hangoztatására, hogy a határok védelme nem bűncselekmény
– jelentette ki Nino Germana. A megmozdulással egy időben Matteo Salvini a Pagliarelli börtönben működő bíróság bunkertermében lesz, ahol védőügyvédje, Giulia Bongiorno, a Liga politikusa, a szenátus igazságügyi bizottsága elnöke beszéde zárja a párt vezetője elleni bírósági tárgyalást. Az ítélet október végére, november elejére várható.
Félelem nélkül, emelt fővel, az európai népek és határaik védelmében
– írta közösségi oldalán Matteo Salvini, aki csütörtökön Brüsszelben a Patrióták Európáért pártcsalád vezetőivel egyeztetett, és a találkozót történelminek nevezte, hangoztatva, hogy az Európai Parlament történetében most először fordult elő, hogy a néppártiak, szocialisták, liberálisok mellett egy új frakció is előzetes egyeztetést tartson az Európai Tanács ülése előtt. Salvini megosztotta, hogy többek között Orbán Viktorral, Marine Le Pennel, Geert Wilderssel a migrációról, valamint a palermói bírósági tárgyalásról is szó volt.
A migráció egyetlen megoldása az indulások megállítása marad
– posztolta Salvini. Matteo Salvini ellen az Open Arms spanyol civil szervezet tett feljelentést, majd a palermói ügyészség vizsgálatot indított, amiért 2019 nyarán akkori belügyminiszterként közel húsz napig nem engedélyezte az Open Arms azonos nevű hajója kikötését 147 migránssal a fedélzetén. Nem ez volt az egyetlen hajó, amelyet a belügyminiszter nem engedett kikötni, és nem Salvini volt az egyetlen, aki tárcavezetőként ezt megtette. Elődjei és utódjai is feltartóztattak migránsokkal érkező hajókat.
Matteo Salvini esetében azonban a
római parlament 2020-ban megvonta a volt miniszter mentelmi jogát. A
három és fél évig tartó bírósági tárgyalás végén a vád hat év börtön és
egymillió euró kártérítés kiszabását követelte Salvinire, hangoztatva,
hogy belügyminiszterként visszaélt hivatali hatalmával, túszul ejtette a
hajón tartózkodókat, nemzetközi konvenciókat sértett meg. Vádbeszédében
Maria Sabella ügyész kijelentette: az emberi jogok védelme többet ér a
határok védelménél.
A védőügyvéd, Giulia Bongiorno korábbi
kijelentései szerint a vád téved, amikor Salvinin kéri számon a Giuseppe
Conte vezette 2019-es kormány migrációs politikáját, amely az érkezők
feltartóztatására épült. Salvini október 6-án a lombardiai Pontidában
tartott gyűlésen azt hangoztatta, azért akarják börtönbe zárni, mert
Olaszország és Európa határait védte. Az Open Arms és Sea Watch német
civil szervezet csütörtökön a legnagyobb olasz ellenzéki erő, a
Demokrata Párt (PD) római székházában rendezett migrációs konferencián
vett részt. A Sea Watch olaszországi szóvivője, Giorgia Linardi úgy
vélte, a tengeren aktív civil szervezetekkel szemben évek óta tartó
támadás zajlik.
(MTI)
0 Megjegyzések