Miközben Ábrahám Róbert ledobta az atombombát a "gyermekvédőkre", Pottyondy Edina a Facebookon posztolt.
Az alábbiakat írta Puzsér egykori kedvese, miközben bőszen törölgetik a kommenteket:
„Talán
nem kellene a szívemre vennem, mert csak pár tucat hülye, de komolyan
elkeserített az a fölényeskedő, gúnyolódó, sőt, sokszor személyeskedő és
bántó kioktatás, amit egyesek előadtak annak kapcsán, hogy egy végzős
gimnazista lány úgy döntött a gyermekvédelmi tüntetés után, hogy mégsem
megy Németországba egyetemre, hanem itthon marad, történelemtanár lesz,
és megpróbál a maga eszközeivel segíteni és változtatni.
Itthon
marad egy tanár, és ebben néhányan nem a jót látják, hanem megy a
hülyézés, a majd megbánodozás, a jobbágyozás, a reménytelenezés.
Előbb
futok ki a világból ezelől a toxikus keserűség elől, mint Rákay Philip
bármely filmjének vetítéséről. Itt van körülöttünk egy csomó fiatal, és
már megy a mérgezésük, a lehúzásuk, a vérük szívása, a traumatizálásuk,
hogy ugyanolyan megnyomorított emberek legyenek, mint akik Orbán és
Gyurcsány előtt csápolnak.
Ugyanolyan megnyomorított emberek,
mint a számtalan alkoholista és gyógyszerfüggő, vagy éppen az őrült
kommentelők. Ellenzékiek vagy kormánypártiak, mindegy is.
Akik
külföldről kezdtek egy hittel, reményekkel teli fiatal kioktatásába, ti
tényleg annak örülnétek, ha elveszne az ország? Tényleg azt vontátok le
tanulságként Nyugat-Európából, hogy másokat gáncsolni kell? Vagy inkább
arról van szó, hogy vannak emberek, akiket ki lehet lehet venni
Magyarországból, de Magyarországot nem lehet kivenni belőlük,
akármennyire is messze élnek?
És persze, tudjuk jól, hogy a
helyzet elkeserítő. Talán reménytelen is. Tudjuk jól, hogy a változás
nehéz. És talán soha nem is lesz. De elvitatni a döntés jogát, az
álmodás jogát, a hivatás szeretét, azt, hogy valaki itthon, a hazájában,
az anyaföldjén, az anyanyelvén akar boldogulni, illetve egy fiatal nőt
kommentekben alázni a döntése miatt nemcsak alávaló, de végtelenül
szánalmas is.
És joggal gondolja az ember, hogy ha valakin nem
segített a nyugati világ, azok éppen azok, akik az állítólag szép és
kényelmes berlini vagy londoni hétköznapjaikból idehányják a moslékot.
Biztos, hogy Janával van a baj? Biztos, hogy nem veletek?”
0 Megjegyzések