Ha a Tisza Párt a következő hat hónapban a saját soraiból főpolgármester-jelöltet nevez meg, azt a Demokratikus Koalíció (DK) támogatja – mondta az ellenzéki párt fővárosi frakciójának vezetője, Budapest XVIII. kerületének polgármestere az M1 48 perc című hírháttér-műsorában csütörtök este – számolt be a hirado.hu.
Szaniszló Sándor az ellenzéki oldalon a legnagyobb politikai erőnek nevezte a Tisza Pártot, és azt mondta, meg kell adni a bizalmat, hogy olyan embert jelölnek, aki alkalmas a feladatra.
Szeretnénk időt adni arra, hogy a Tisza Párt belássa, hogy nekik az lenne az optimális, ha részt tudnának venni a főváros vezetésében
– mondta. A
műsorvezető közlése szerint a műsorba meghívták Ordas Esztert, a Tisza
Párt fővárosi frakciójának vezetőjét, ám sem ő, sem pedig a párt nem
reagált erre.
Szaniszló Sándor a Tisza Pártról szólva úgy
fogalmazott, hogy a DK befejezte a pártnak szóló, „néha durva
üzengetést”. Értékelése szerint a Fővárosi Közgyűlés most „egyfajta
közéleti laboratórium”, ahol lehetőség van megnézni, hogy azok a pártok,
amelyek 2026-ban kormányt akarnak váltani, hogyan tudnak együttműködni.
Ha tudjuk működtetni a várost, akkor hiteles lehet, hogy esetleg tudjuk
működtetni az országot is közösen – fejtette ki.
Visszautasította Magyar Péter azon kijelentését, hogy „van a Fidesz, meg van a Kék Fidesz”, azaz a DK. Úgy fogalmazott, hogy a két párt ideológiája sok tekintetben nehezen összeegyeztethető. A DK és a Fidesz kapcsolatáról szólva azt is mondta, hogy a Fővárosi Közgyűlésben valószínűleg a két párt között lesz majd a legtöbb vita, és a legkevesebb közös szavazás.
Kitért
arra is, hogy az elmúlt öt évben a DK volt a legnagyobb ellenzéki erő a
fővárosban, a képviselőcsoportja mára 3 főre olvadt. Ennek oka –
véleménye szerint -, hogy a budapestiek arra voltak fogékonyak, amit a
Tisza Párt mondott. Úgy fogalmazott, hogy a magyar társadalom
cselekvőképességet szeretne látni az ellenzék részéről, és ezt a Tisza
Pártban találták meg.
Nekünk meg kell tanulni felzárkózni ahhoz a gyorsuláshoz, amit a Tisza Párt bemutatott ezekben a hónapokban
–
mondta. Hozzátette, ezért az elmúlt hetekben a DK is „váltott”, hogy
megmutassák, akkor is tudnak valamit tenni, ha ellenzéki helyzetből
sokkal kevesebb lehetőségük van. Kérdésre válaszolva példaként
említette, hogy rendezvényeket, jótékonysági vásárokat tartanak.
A
Fővárosi Közgyűlés pénteki alakuló ülését az ellenzéki politikus
vízválasztónak tartja, és szerinte Karácsony Gergely „így vagy úgy, de
meg fogja találni annak a módját”, hogy a politikai döntéshozók
oldaláról működőképes legyen a főváros. A műsorban többször is
hangoztatta, hogy a DK kitart Karácsony Gergely mellett.
Támogatják például a főpolgármester azon döntését, miszerint a politikai patthelyzet miatt nem jelöl az alakuló ülésen főpolgármester-helyettest – mondta. Hozzátette, a DK azt támogatná, hogy Kiss Ambrus korábbi főpolgármester-helyettes folytassa a munkáját.
Közölte, hogy
Vitézy Dávidot a Fidesz jelöltjének tartják, és nem támogatják
főpolgármester-helyettesi megválasztását. Bízunk benne, hogy nem kell
hat hónapot várni, amíg majd Sára Botond főispánként fog kijelölni
valakit, aki majd valamilyen formában megpróbál második ember lenni a
Fővárosi Közgyűlésben – jegyezte meg.
Szerinte „kétségtelenül
érdekes öt évnek nézünk elébe a Fővárosi Közgyűlésben”, és nem lehet azt
mondani, hogy „egészen biztosan sikertörténet lesz”, de a közgyűlés
feloszlatásra nem tenne egyetlen egy forintot sem. Meglátása szerint ez a
Fidesznek sem érdeke, mert nem biztos, hogy jobban szerepelne, mint a
júniusi választásokon.
Vitézy Dávidnak a BKK-rendészet
bevezetésével kapcsolatos javaslatáról azt mondta, hogyha abból
„épkézláb javaslat kerekedik” ki, akkor támogatják, de nem lehet több
milliárdot erre azonnal átcsoportosítani.
A műsorban azt is
megjegyezte, hogy Vitézy Dávid minden olyan javaslatát támogatják, amely
Budapest érdekeit szolgálja és „gazdaságilag megáll a lábán”.
Szaniszló
Sándor azt is megjegyezte a műsorban, hogy a DK 2010 óta most először
kapott meghívást az M1-be. A műsorvezető közölte, hogy 2022 és 2023
között több mint 800 alkalommal hívták a DK-t az M1 és a Kossuth Rádió
műsoraiba, és csak egyetlen egy ember fogadta el a meghívást.
0 Megjegyzések