Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Újabb drogdílercsoportot kapcsoltak le Nógrád vármegyében


A Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság és a büntetés-végrehajtási intézetek közös akciójának eredményeként újabb drogdílereket tartóztattak le, akik hosszú ideje próbáltak új pszichoaktív anyagokat bejuttatni különböző börtönökbe. Az ügy hátterében évek óta fennálló, sikeres együttműködés áll a két szervezet között.

A police.hu hírportálon olvasható közlemény szerint a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Bűnügyi Igazgatósága nyomozást indított egy bűnszövetség ellen, amely a vádak szerint a büntetés-végrehajtási intézményeken belül szervezte a drogkereskedelmet.

A nyomozás során több elkövetőt is azonosítottak, köztük egy budapesti és több helyi gyanúsítottat. A csoport tagjai különböző módszerekkel próbáltak kábítószereket eljuttatni a börtönökbe, ahol az anyagokat nemcsak saját használatra, hanem a fogvatartottak közötti továbbértékesítésre is felhasználták volna. A drogok ellenértékét a rabok családtagjai egy előre meghatározott bankszámlára utalták.

Az összehangolt akció során a rendőrök számos olyan tárgyat foglaltak le, amelyekből a szakértők egy új pszichoaktív anyag jelenlétét mutatták ki. Az ügy során három gyanúsítottat fogtak el, akiket lakóhelyükön tartóztattak le, majd őrizetbe vették és kihallgatták. A bíróság elrendelte a letartóztatásukat. Két további bűntársat, akik már fogvatartottként töltik büntetésüket, szintén gyanúsítottként hallgattak ki.



A bűncselekmények felderítésében a Nógrád Vármegyei Rendőr-főkapitányság Felderítő Osztálya és a büntetés-végrehajtási intézetek felderítő szolgálata játszott kulcsszerepet.

A Büntetés-végrehajtás Országos Parancsnoksága 2020-ban hozta létre a Felderítési Főosztályt, amelynek fő feladata a tiltott tárgyak bejutásának megelőzése és a rendkívüli események elhárítása. A felderítési szakterület országszerte végzi tevékenységét, amely magában foglalja az információgyűjtést, elemző-értékelő munkát, valamint a társzervekkel történő közös adatgyűjtést – írták a rendőrség közleményében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések