A lengyel parlamenti alsóház (szejm) megszavazta pénteken az alkotmánybíróság átalakítását célzó törvény szenátusi módosításait, és ezáltal a maga részéről véglegesen is elfogadta a jogszabályt.
A törvény most az államfő elé kerül jóvágyásra. A szejm első körben júliusban szavazta meg a jogszabályt, amelyet ugyanabban a hónapban a szenátus a saját módosítójavaslataival visszaküldött az alsóháznak. Az egyik, pénteken a szejmben jóváhagyott szenátusi javaslat lehetővé tenné, hogy a szejm által megválasztott új alkotmánybírákat ezentúl ne az államfő eskesse fel, hanem közjegyző jelenlétében tegyenek esküt, amennyiben az államfői részvétellel történő beiktatásra a megválasztást követő 14 napon belül nem kerül sor. A lengyel alkotmányra hivatkozó eddigi előírások szerint az alkotmánybíróság tagjai az államfő jelenlétében tesznek esküt.
Az új törvény értelmében a szejm az
alkotmánybírákat háromötödös többséggel választaná meg. A jelenlegi
előírások szerint a megválasztáshoz a szavazatok abszolút többsége
szükséges a képviselők legalább 50 százalékos jelenléte mellett. A
bírójelöltek a megválasztásukat megelőző négy évben nem tölthetnének be
képviselői, szenátusi vagy európai parlamenti képviselői mandátumot,
valamint nem lehetnének párt- és kormánytagok.
Szymon Holownia, a
szejm elnöke a pénteki szavazás után a törvény aláírására, „az
alkotmánybíróság körüli válság közös megoldására” szólította fel Andrzej
Duda elnököt. Megerősítette azt az álláspontját, hogy a taláros
testületet először meg kell reformálni, és csak ezt követően lehetne új
alkotmánybírákat választani azok helyébe, akiknek megbízatása a
közeljövőben lejár.
Jaroslaw Kaczynski, a fő ellenzéki párt, a Jog és Igazságosság (PiS) elnöke, volt kormányfő viszont még júliusban azon reményét fejezte ki, hogy az elnök nem hagyja jóvá a törvényt, amely – mint mondta – a taláros testület „felszámolását” célozza. A jogszabály egy, az alkotmánybíróság átalakítását célzó, az alaptörvény módosítását is tervező előíráscsomag része. Ennek keretében a szejm márciusban határozatot fogadott el, amelyben lemondásra szólították fel a jelenlegi taláros testület tagjait.
A lengyel alkotmánybírákat 9 évre választják meg. A 15 tagú taláros testületben a kormánykoalíció kétségbe vonja elsősorban azon három bírájának mandátumát, akit az előző, a PiS vezette kormány idején, 2015-ben választottak meg. Szabálytalannak minősítik Julia Przylebska alkotmánybírósági elnök megbízatását is. Az alkotmánybíróság több, a jelenlegi parlamenti többség által megszavazott törvényt is alkotmánysértőnek talált. A kormánypolitikusok és egyes jogászok azonban nem tartják hatályosnak az alkotmánybírósági ítéleteket.
A PiS tavaly őszig tartó kormányzása idején kezdeményezett, az alkotmánybíróságot is érintő változtatások miatt az Európai Bizottság 2016 elején jogállamisági eljárást indított Lengyelországgal szemben, amelyet idén májusban – hivatkozva a tervezett reformra – megszüntetett.
(MTI)
0 Megjegyzések