Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Novák Katalin Elon Muskkal és Giorgia Melonival fotózkodott


A volt köztársasági elnök arra szeretné rávenni a világ leggazdagabb emberét, hogy támogassa nemrég létrehozott civil szervezetét, az X-Y Worldwide-ot.

Közös fényképet tett közzé Novák Katalin volt köztársasági elnök a világ leggazdagabb emberével, Elon Musk Tesla-, SpaceX- és X-főnökkel, valamint Giorgia Meloni olasz miniszterelnökkel. Az exállamfő saját X-oldalán tette közzé a fotót. “Csak a gyerekek menthetik meg a világot” – írta bejegyzésében Novák. 


A hármas az Atlantic Council think tank New York-i díjátadóján állt össze egy képre. A gálán Meloni kapta meg a Global Citizens-díjat, amelyet saját kérésére éppen Musk adott át neki. Arról a Mandiner számolt be Novák-közeli forrásokra hivatkozva, hogy Novák Katalin is ezen a rendezvényen vett részt.

A portál azt is kiderítette, hogy Novák tárgyalt is Muskkal és Melonival, mégpedig azzal a céllal, hogy meggyőzze a techmilliárdost, hogy támogassa néhány hetente bejelentett, a globális születésszám csökkenésének megállítására létrehozott civil szervezetét, az X-Y Worldwide-ot, amelynek vezérigazgatójaként tért vissza a közéletbe. A lap forrásai szerint Novák korábbi, dél-koreai útjához hasonlóan ezúttal is saját zsebből fizette utazását.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések