Az ukrán kiberbiztonsági koordinációs központ úgy döntött, hogy korlátozza a Telegram üzenetküldő platform használatát a kormányzati szerveknél, katonai alakulatoknál és a kiemelt fontosságú infrastrukturális létesítményekben – közölte az ukrán Nemzetbiztonsági és védelmi Tanács (RNBO) sajtószolgálata alapján az MTI.
„A fenyegetések minimalizálása érdekében az a döntés született, hogy megtiltják a Telegram telepítését és használatát a szolgálati elektronikai eszközökön a kormányzati alkalmazottaknak, a katonáknak, a biztonsági és védelmi szektorban, valamint a kiemelt jelentőségű infrastruktúrát üzemeltető vállalatoknál dolgozóknak hivatalos eszközein” – olvasható a közleményben.
Az RNBO kiemelte, hogy ez alól csak azok a személyek képeznek kivételt, akiknek a Telegram használata hivatalos feladataik részét képezi.
Kirilo
Budanov, a katonai hírszerzés vezetője a közlemény szerint megalapozott
bizonyítékokat szolgáltatott arra vonatkozóan, hogy az orosz
titkosszolgálatok hozzáférhetnek a Telegram-felhasználók személyes
levelezéséhez – még a törölt üzenetekhez is –, valamint személyes
adataikhoz. Hangsúlyozta, hogy mindig is a szólásszabadság mellett állt,
de a Telegram megbízhatóságával kapcsolatban felvetődött kérdéseknek
nincs közük a szólásszabadsághoz, hanem ez nemzetbiztonsági probléma.
Az
Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) és a vezérkar részéről hozzáfűzték,
hogy a Telegramot az ellenség aktívan használja kibertámadásokra,
adathalászatra és rosszindulatú programok terjesztésére, a felhasználók
földrajzi helyének meghatározására, rakétacsapások célpontjainak
korrigálására és hasonlókra.
0 Megjegyzések