Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Magyar Péter bejelentette, hogy nem megy el a köztévébe szervezett vitába


Magyar Péter több panaszt is tett amiatt, hogy nem hívták meg a köztévébe egy beszélgetésre, egy vitára vagy bármi másra, mióta lezajlottak az EP-választások. Levelet írt a köztársasági elnöknek, akivel többek között erről is beszélni szeretne.


Nemrég meghívást kapott az M1 egyik ismert műsorába, ahol Orbán Balázzsal vitázhat a kamerák előtt. Erre reagált most egy csípős bejegyzés részeként a Facebook oldalán keresztül, és azt is elmondta, mi az oka annak, amiért nem lesz ott a vitán.

„Hallom így 220 nap után, a miniszterelnök európai parlamenti performanszához közeledve kezdett kínossá válni, hogy a több millió honfitársunk által támogatott ellenzéki párt vezetőjeként nem engedtek be élő adásba az évi 140 milliárd forint közpénzből működtetett “köz”médiába.” – szólította meg Orbán Balázst.

Szerinte egyszerű oka van annak, hogy nem megy el a vitára, mégpedig a jelenlegi árvízhelyzet, amiben ő is aktív szerepet vállal. Azt mondta, a Tisza Párt több mint 100 önkéntessel segíti a védekezést, és ezzel van most elfoglalva.

„Köszi, hogy szeptember 19-re intéztél egy talit kettőnknek, de talán hallottál róla, hogy jelenleg az egész ország (talán lassan a kormány is) a valaha volt egyik legsúlyosabb dunai árvíz elleni védelmi munkálatokon dolgozik. Így tesz a TISZA Párt több mint ezer önkéntese és jómagam is.” – olvasható a bejegyzésében.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések