Valószínűleg már megszületett a döntés arról, hogy Kijev nagy hatótávolságú amerikai ATACMS rakétákkal csapásokat mérhet Oroszország nemzetközileg elismert területére - jelentette ki Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője szerdán.
"Jelenleg
a tömegtájékoztatási eszközök egyszerűen csak tájékoztató kampányt
folytatnak a már meghozott döntés hivatalossá tételére" - hangoztatta.
A
szóvivő szerint a Nyugat, miközben igyekszik elhatárolódni az ukrajnai
konfliktustól, valójában fokozza a szerepvállalását. A Kijevnek történő
fegyverszállításról meghozott döntések Peszkov szerint csak megerősítik,
hogy szükség volt az ukrajnai "különleges hadműveletre", és nem volt
más megoldás.
Azt mondta, hogy
Oroszország "megfelelő" választ fog adni arra, ha Ukrajna nagy hatótávolságú rakétákat kap az ország belseje ellen indítandó csapásokhoz.
"Nem kell mindenütt valamilyen választ várni. Maga a különleges hadművelet választ jelent minden ilyen lépésre" - fogalmazott.
Vjacseszlav
Vologyin, az orosz parlament alsóházának elnöke a Telegram-csatornáján
kedden azt írta, hogy Oroszország kénytelen lesz választ adni a
Nyugatnak az ukrajnai konfliktusban való szerepvállalására, "mind
erősebb és pusztítóbb fegyvereket felhasználva, megvédve polgárait".
Mint írta,
az Egyesült Államok és az európai országok közvetlen résztvevőivé válnak a konfliktusnak Volodimir Zelenszkij ukrán elnök miatt, aki nagy hatótávolságú fegyvereket kért tőlük, és arról tárgyal velük, hogy orosz területre mérjen csapásokat ezekkel az eszközökkel.
A
házelnök rámutatott, hogy Zelenszkij számára közömbös az egyszerű
ukránok sorsa, miközben ő maga a szüleit már régen Izraelbe, a családját
pedig Londonba költöztette. Úgy vélekedett, hogy az ukrán vezető
számára a legfontosabb a hatalom megtartása, ám ez nem fog neki
sikerülni - írta az MTI.
Peszkov hangot adott meggyőződésének,
miszerint az ukrajnai konfliktus végére azzal lehetne pontot tenni, ha
az Egyesült Államok felhagyna azzal a politikájával, hogy Ukrajnát az
Oroszország elleni harcra használja fel. Az orosz légvédelmet méltatva
minimálisnak nevezte az ukrán tömeges dróntámadások hatékonyságát.
A
szóvivő alaptalannak nevezte azokat a spekulációkat, amelyek szerint
Oroszországnak külföldről szállítanak fegyvert. Azt hangoztatta, hogy az
orosz hadseregnek "a szükséges eszközök teljes arzenálja"
rendelkezésére áll a "különleges hadművelet" folytatásához.
Kitérve
az amerikai elnökválasztási küzdelemre, Peszkov kifejezte a Kreml
abbéli reményét, hogy a jelöltek nem használják a belpolitikai harc
egyik eszközeként Vlagyimir Putyin orosz elnök nevét.
0 Megjegyzések