Kiengedték a börtönből a Nemzetbiztonsági Hivatal egykori főigazgatóját, Galambos Lajost – tudta meg a Magyar Nemzet. A Gyurcsány-kormány volt elhárítófőnökét korábban vesztegetés és államtitoksértés miatt ítélte el a bíróság.
Néhány
napja elhagyhatta a börtönt a korábban négy év szabadságvesztésre ítélt
Galambos Lajos, aki a Gyurcsány-kormány idején a Nemzetbiztonsági
Hivatal (NBH) főigazgatója volt – közölte megkeresésünkre a férfi
ügyvédje, Molnár Lajos.
Az egykori NBH-főnök reintegrációs
őrizetbe került. Ez a tíz hónapos kedvezmény azt jelenti, hogy Galambos
nyomkövetővel, otthon töltheti le büntetésének utolsó hónapjait.
Galambos esetében a reintegrációs őrizet elrendelésében semmi meglepő
nincs: annak törvényi feltételei fennállnak: nem minősül visszaesőnek,
nem erőszakos bűncselekmény miatt ítélték el és a büntetése nem haladja
meg az öt évet.
Sötét titkosszolgálati szálak
Ismert,
az Egymásért, Egy-Másért Alapítvány kulcsfiguráját, Jakubinyi Róbertet
és a Nemzetbiztonsági Hivatal korábban kémkedéssel is vádolt, majd
felmentett volt főigazgatóját, Galambos Lajost, illetve a hivatal volt
műveleti osztályvezetőjét még 2013-ban folytatólagosan elkövetett,
hivatali helyzettel való visszaélésre irányuló hivatali vesztegetés
bűntettével és más bűncselekményekkel vádolta meg az ügyészség.
Az
ügy szálai a Gyurcsány-kormány idején alapított Egymásért, Egy-Másért
Alapítványig vezethetők vissza: a vád szerint az alapítvány – amelynek
megalapítását Nagy Lajos, a Nemzetbiztonsági Hivatal 2006-ban elhunyt
első igazgatója kezdeményezte – számára egy magáncég 2005-ben és
2006-ban Ázsiából hozott az országba milliárdos értékű vámárut,
többtonnányi élelmiszert arra hivatkozva, hogy adomány, ám azok a nagy
áruházláncok polcaira kerültek, így csaknem másfél milliárdnyi adót nem
fizettek be az államkasszába. Később feltáró vallomásokból kiderült,
hogy az egykori közhasznú szervezet a Gyurcsány-kormány legmagasabb
rangú titkosszolgáinak a kifizetőhelyeként működött évekig, és a vezetők
sokmilliós összegeket kaphattak.
Négy évet kapott jogerősen
A
bíróság végül 2021 szeptemberében egy megismételt elsőfokú eljárásban
Jakubinyit kétrendbeli, folytatólagosan elkövetett vesztegetés bűntette
miatt három év börtönbüntetésre és négy év közügyektől eltiltásra,
Galambos másodrendű vádlottat folytatólagosan elkövetett vesztegetés és
államtitoksértés miatt négy év börtönbüntetésre és hat év közügyektől
eltiltásra ítélte. A harmadrendű vádlott két év hat hónapot kapott,
szintén vesztegetés miatt, valamint négy évre őt is eltiltották a
közügyektől.
Mivel a vádlottak fellebbeztek, az ügy újra az
ítélőtáblára került, amely 2022. szeptember 13-án lényegében
helybenhagyta az elsőfokú ítéletet.
(MNO)
0 Megjegyzések