Szaniszló Sándor baloldali polgármesterről és a XVIII. kerületi ingatlanügyekről is beszélnek azokon a felvételeken, amiket egy titokzatos feljelentő adott át a fővárosi baloldalt érintő bűnügyben a nyomozó hatóságnak. A pestszentlőrinci botrányban a Nemzeti Nyomozó Iroda folytat eljárást, a botrány szálai pedig ellenzéki politikusokig érhetnek el.
A Magyar Nemzet folytatja a fővárosi ellenzéki korrupciós botrányról szóló cikksorozatot.
Korábban
arról számoltak be, hogy a hatóságot nagy mértékben segítette egy
titokzatos informátor, aki önmagára és több későbbi gyanúsítottra,
köztük Kiss László óbudai polgármesterre is terhelő vallomást tett még
2021 decemberében. Az informátor többek között azt is elmondta, hogy
Kiss Lászlót „főnöknek” nevezték az ügy szereplői, akik azt is
hozzátették, hogy a polgármesternek „megy a pénz”.
Mindezek az
információk lendületet adtak az eljárásnak, de Kiss meggyanúsításához
közeli barátja, bizalmasa vallomása mindenképp kellett, aki egyezséget
kötött az ügyészséggel a szabadulásáért cserébe.
Fővárosi korrupciós botrány
Az
ügyben indult nyomozás során idén márciusban fogták el az első
gyanúsítottakat, köztük a baloldal fontos háttéremberét, P. Gábort,
illetve társait, D. Róbertet, valamint F. Lászlót, Kiss László
bizalmasát, felesége korábbi üzlettársát. Utóbbi kettő már szabadult a
letartóztatásból, miután információk szerint beszélni kezdtek.
Nyár
elején a nyomozó ügyészek elvitték Óbuda alpolgármesterét, Czeglédy
Gergőt, majd augusztus 14-én Kiss Lászlót is őrizetbe vették.
Mindkettőjüket vesztegetéssel gyanúsítják, a hatóság feltételezése
szerint Czeglédy száz-, Kiss tizennyolcmilliót tehetett zsebre.
Mindketten abszurdnak tartják ugyanakkor a gyanúsítást és ártatlannak
vallják magukat ugyanúgy, ahogy P. Gábor is. Úgy tudja az MNO, hogy a
gyanú szerint egyébként sem P. Gábor volt az, aki a vesztegetési
pénzeket átadta a politikusoknak.
Czeglédy vallomásából a
cikksorozat előző részében közöltek részleteket, de korábban írtak arról
is, hogy a feljelentő kép- és hangfelvételeket is átadott a nyomozó
ügyészeknek több szereplőről, amik nagyban hozzájárulhattak a nyomozás
sikeréhez.
A hatósági dokumentumokból kiderül, hogy ezekből a
felvételekből hozott nyilvánosságra több részletet Anonymous is, például
egy autóban történt pénzátadásról, illetve egy olyan sok száz millió
forintnyi összegről, amit Magyarországra akartak hozni és amelynek
eredete valamilyen drogügyletből származhatott.
Megjegyezzük, a
hatóságnak átadott felvételek között több kerületet érintő visszaélésre
is van utalás, például a hanganyagokban előkerül a zuglói korrupciós ügy
is, de a XVIII. kerületre vonatkozóan is hangzanak el információk.
A pestszentlőrinci ingatlanügy
Az
MNO által megismert iratokhoz csatolt beszélgetések egyikében például a
fővárosi korrupciós bűnügy gyanúsítottjaival hozzák összefüggésbe
Szaniszló Sándor pestszentlőrinci polgármestert:
„Gondold el, én odamentem, és ugye az volt, hogy az óbudai újsággal mi történik így meg úgy, és átjöttek a Robiék b...zd meg, és meg akartak kerülni, és nem csak nálad, hanem másutt is. Mi az, hogy telkek? És mondtam a Robinak, te figyelj, mondd, hogy mit szeretnél, és akkor leülünk és kitaláljuk. Mondták, hogy jó, jó, jó. Elmentek az izéhez, elmentek a Kiss Lacihoz, Kiss Laci elment a Szaniszlóhoz, hogy megkérje, hogy segítsen a F.-nek meg a Robinak (ők mindketten az óbudai korrupciós ügy érintettjei - a szerk.). Szaniszló szólt a K.-nak K. meg a M.-nek, M. meg mondta, hogy velem kell egyeztetni. És akkor mondtam nekik, hogy fiúk, miért volt ez a kör? Mondtam, hogy szóljatok. És egy évig ment a játék”
– hangzott el az egyik, a feljelentő által rögzített beszélgetésben.
A
nyomozati iratok között fellelhető egy olyan felvétel is, amikor a
feljelentő és egy másik, a baloldali kerületek ügyeiben járatos férfi
ismét Pestszentlőrincet hozzák szóba a hatóság feljegyzése szerint:
„A
felvétel 02:45 perc hosszúságú, a felvétel indulásakor már mindkét
személy az autójában ül. A beszédtéma a XVIll. kerület Lőrinc piac
melletti rész, „szanálási terület” beépítése, illetve az Üllői út 323.
szám alatti társasház építése volt. Más téma nem hangzik el a
beszélgetés során” – olvasható a hatósági feljegyzésben.
Négy lakást tudtak „kikanyarítani”
Hozzáteszik,
a fenti társasház építése szóba kerül azon az Anonymous által két éve
nyilvánosságra hozott vágatlan felvételen is, amely arról szól, hogy a
XVIII. kerületi ingatlanfejlesztések után komoly vagyonok vándorolhatnak
Szaniszló Sándor DK-s polgármesterhez, a helyi alpolgármesterhez és
azokhoz az emberekhez, akik elősegítették a gyors, olajozott
ügymenetet.
A felvételeken hallható, hogy a fentebb említett
Üllői út 323. szám alatt épülő nyolcvanhat lakásos beruházásból az
érintettek négy lakást tudtak maguknak „kikanyarítani”. Ebből kettőn a
helyi polgármester és az alpolgármester, kettőn pedig az álarcos alak
felvételén beszélő, baloldali kötődésű személyek osztozhattak.
Egyikük
említést tett az Üllői út 357. szám alatti 46 lakásos projektről is.
„Ha kisebbek a méretek, akkor ugye mégsem tudsz olyan mértékű kérést
megfogalmazni. Mert akkor nem jön ki gazdaságosságilag […]. Ez minket is
kicsit frusztrált. Kerestük a vevőjelölteket, és a végén leakasztottunk
egy f…szit, dr. ... Györgyöt, zseniális csóka” – idézték fel a
történteket.
Nyomoz a rendőrség
Az egyik
beszélgetőtárs szavaiból végül kiderült, hogy egy jól kieszelt
hitelkonstrukcióval és túlárazással ebből a beruházásból is sikerült
visszakapni négy lakást:
„Az lett a deal, hogy ugyanúgy négy
lakás, kettő az adó fölfele, ami ugye a vezetők fele. Polgi, alpolgi izé
meg kell hagyni. […] De ott megint kettő ingyent tudtunk a Bacsikkal
kiugrasztani magunknak. És arra meg most szerződtünk le azon az
Innok-konferencián, úgyhogy igazából az van, hogy ez is egy ilyen szép
kövér szám lesz” – dicsekedett el a felvétel egyik szereplője, aki
minden bizonnyal Bacsik Györgyre, a kerületi vagyonkezelő vezetőjére
utalt.
A sajtóban 2022-ben fellelhető információk szerint
egyébként a XVIII. kerületi városrehabilitációs programban az Üllői út
mentén több hektárnyi területet építettek be. Az önkormányzat nagyjából
három tucat fejlesztési területet kínált az ingatlanfejlesztőknek, és
vállalta azt is, hogy részt vesz a tervek kidolgozásában.
Az
ügyben Budai Gyula tett feljelentést, a Nemzeti Nyomozó Iroda pedig el
is rendelte a nyomozást, amely jelenleg is folyamatban van.
Végül nézzük meg, mik derültek ki eddig a fővárosi korrupciós gépezetről:
-
Az óbudai korrupciós botrányról Anonymous három évvel ezelőtt
kiszivárogtatott információi alapján szerzett tudomást a közvélemény,
többek között nyilvánosságra került egy olyan felvétel, amin az ügy
szereplői korrupciós pénzt számolnak.
- Az
álarcos alak beszélt a baloldal fontos háttéremberéről, valamint egy
olyan ügyvédről is, aki jó kapcsolatokat ápol Kiss László óbudai
polgármesterrel, akinek felesége egy darabig üzlettársa is volt a
jogásznak.
- 2021 decemberében egy titokzatos
bűntárs jelentkezett a nyomozó hatóságnál, aki nagy lendületet adott az
eljárásnak, hiszen feltárta a III. kerületi korrupciós hálózatot, annak
szereplőit. Mindennek bizonyítására a férfi kép- és hangfelvételeket is
átadott az ügyészségnek.
- A férfi önmagára is
terhelő vallomást tett, valamint elárulta, hogy tudomása szerint Kiss
Lászlónak is visszaosztanak a fiktív és túlárazott megrendelések után.
Mindez még nem volt elegendő a polgármester meggyanúsításához, kellett
hozzá egy közeli bizalmasának terhelő vallomása, aki egyezséget kötött
az ügyészséggel.
-Az informátor vallomásában
részletesen beszél az óbudai pénzszivattyúról, a pénzek átadásáról.
Elmondta azt is, hogy az ügy néhány szereplője „főnöknek” nevezte Kisst,
akinek „megy a pénz”.
- Kiderült az is, hogy
Anonymous is azokból a felvételekből hozott nyilvánosságra részleteket,
amiket a feljelentő a hatóság rendelkezésére bocsátott. Ezeken a
felvételeken drogból származó pénzekre is utalnak, valamint több
kerületet is érintő stiklik is elhangzanak, például Zugló és
Pestszentlőrinc vonatkozásában.
- A nyomozati
iratokban megtalálható a korrupciós pénzek átadásáról készült felvétel
is, amin, hangsúlyozzuk, a polgármester nem szerepel, hiszen itt az
alacsonyabb szinten lévő szereplők számoltak el egymással.
- Az eljárásnak jelenleg tizenhat gyanúsítottja van, köztük Kiss László óbudai polgármester és Czeglédy Gergő alpolgármester.
-
Czeglédy a nyomozási bíró előtt részletes vallomást tett és mindent
tagad, de annyit elismert, hogy az ügy több szereplőjét is ismeri.
(MNO)
0 Megjegyzések