Halálos baleset történt Ajkánál, egy autós pedig élőben közvetítette, amint halálra ég az egyik balesetet szenvedett jármű sofőrje.
Szombaton (szeptember 14.) délután a 8-as főúton, Ajka közelébe, a 80-as kilométernél történt a halálos baleset: a sofőrt többen próbálták kimenteni a kocsiból, de bennégett. Sokaknál kiverte a biztosítékot, hogy amíg mások életet próbáltak menteni, valaki élőben közvetített a halálos balesetről - írja a Bors.
Egy Toyota sofőrje az egyik kanyarban megcsúszhatott az esős, síkos úton, majd egyenesen egy szemből érkező BMW-nek rohant.
A borzalmas csattanás után mind a két autó kigyulladt, a Toyota valósággal lángokban állt.
A
Bors úgy tudja, hogy a sofőr ki sem tudott szállni az égő kocsiból és a
tűz fogjaként, az autóban vesztette életét, míg a BMW-ben egy ember
súlyosan, egy ember pedig könnyebben megsérült.
A helyiek elárulták, hogy
az
eset azért különösen szívszorító, mert tavaly pontosan ugyan itt, egy
kísértetiesen hasonló balesetben vesztette életét egy másik autós: úgy
tudjuk, akkor is frontális karambol történt, és ahogyan ez esetben, úgy
akkor is egy ember életébe került a szörnyűség. A mostani baleset szinte
méterre pontosan ugyan ott történt, mint a tavalyi tragédia,
olyannyira, hogy az autók roncsai a korábbi baleset emlékére állított
búcsúhely előtt feküdtek.
Sokan, akik most szörnyülködve tekintettek a mostani roncsra, látták a tavalyi tragédiát is:
Emlékszem, sőt láttam is akkor a roncsot. Az is borzalmas volt. Ez nem kevésbé szörnyű látvány, az egyik kocsi teljesen kiégett, semmi nem maradt belőle
- mondta.
Többen azt is hozzátették, hogy
a
helyszínről és a lángoló kocsiról valaki felvételt is készített, amit
élő adásban közvetített is a neten. A sokkoló felvétel sokaknál kiverte a
biztosítékot:
- Hatalmas tragédia és mélyen elszomorító, hogy valaki feltette, és élő adásban ment több mint 5 percig, és senki nem ment oda, hogy segítsen - írta egy kommentelő.
A
Bors információi szerint azonban többen is odarohantak segíteni, akik
megpróbálták kihúzni a sofőrt a kocsiból és poroltóval is igyekeztek
csillapítani a lángokat, de már hiába
- minden igyekezetük ellenére sem tudták megmenteni az életét. Azt viszont többen is hozzátették, hogy nagyon remélik, hogy a rendőrség annak is a körmére néz, aki azt a bizonyos élő elvételt posztolta és nyilvánossá tette. Az illetőt azonban vagy már a zsaruk, vagy a népharag érte utol, ugyanis a felvétel a történtek után nem sokkal nyomtalanul eltűnt.
Amennyiben valaki az autójából videóz egy balesetet, akár 80 ezer forintot is fizethet a szabálysértésért. A kíváncsiság önmagában nem bűn, azonban az több szempontból is visszás, ha valaki videófelvételt készít a balesetről, és fel is tölti azt valamelyik közösségi platformra.
A
felvétellel egyrészt akár kegyeletsértést is elkövethet, másrészt a
videó készítője megsérti a KRESZ-t. A szabályzat kimondja ugyanis, hogy
vezetés közben mobiltelefonnal videót vagy fényképet készíteni tilos.
0 Megjegyzések