Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Az MSZP haláltusája folytatódik: Kunhalmi bejelentette, hogy nem indul újra


Alapszabály-módosításra készül szombaton az MSZP. A balliberális párt a hétvégén dönt majd arról, hogy társelnöki rendszerben folytatják-e a munkát, tisztújító kongresszusukat pedig októberben tartják majd, miután a kudarcos választási eredményt követően mindkét társelnök lemondott posztjáról. Az ATV Egyenes Beszéd című műsorának Kunhalmi Ágnes nyilatkozott.

Sem egyedüliként, sem társelnökként nem indul az MSZP vezető tisztségéért – jelentette be Kunhalmi Ágnes az ATV műsorában péntek este. Annak ellenére sem, hogy úgy látja:

jó eséllyel indulna, és nagyon sokan kapacitálják is.

A balliberális párt szombaton szavaz az alapszabály-módosításról, miszerint maradjon-e a társelnöki vezetés.

Kunhalmi, aki Komjáthi Imrével együtt még a nyáron mondott le a társelnöki pozícióból, kijelentette: visszalépésnek tartaná, ha ismét egyszemélyű vezetése lenne az MSZP-nek.

Azzal kapcsolatban, hogy Komjáthi Imre ahhoz köti az indulását, hogy visszaáll az elnöki rendszer, Kunhalmi Ágnes így fogalmazott:

ez az ő dolga, hadd ne kommentáljam.

Az MSZP tisztújító kongresszusát majd októberben fogják megtartani.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések