Vizsgálja a Magyar Evangéliumi Testvérközösség (MET)
intézményeit Budapest Főváros Kormányhivatala – írja a kormányhivatal
közleménye alapján az MTI.
A
közlemény szerint kormányhivatal az óvodások és az ellátottak érdekében
vizsgálja a MET intézményeit, mivel a közműszolgáltató értesítése
alapján a MET, mint fenntartó huzamosabb ideje nem egyenlíti ki a
közműszolgáltatások számláit, valamint a Nemzeti Adó- és Vámhivatal
(NAV) jelzése szerint jelentős köztartozást halmozott fel.
A NAV július közepén kezdte el inkasszálni a MET bakszámláit, ami lényegében azt jelenti, hogy azokat lenullázták.
A
kormányhivatal azt vizsgálja, hogy a fenntartó eleget tud-e tenni a
vállalt feladatainak, a működése jogszabályoknak megfelelő-e, illetve
folyamatosan képes-e nyújtani a szociális szolgáltatásokat.
„A
legfontosabb, hogy a gondozottak és óvodások számára az ellátás
folyamatosan és megfelelő színvonalon biztosított legyen” – írták.
A
vizsgálatról a kormányhivatal tájékoztatta Budapest főpolgármesterét és
Józsefváros polgármesterét is, és felhívta a figyelmüket, hogy
amennyiben a MET a jogszabályok be nem tartásával veszélyezteti a
gondozottak és az ellátást igénybe vevő gyermekek érdekeit, az ellátási
kötelezettség a törvények értelmében a Fővárosi Önkormányzatra, valamint
a Józsefvárosi Önkormányzatra hárul.
Amennyiben az ellenőrzés
azt állapítja meg, hogy a MET eleget tesz a jogszabályi
kötelezettségeinek, nincs szükség további lépésekre, azonban
szabálytalanság észlelése esetén a főpolgármesternek és a
polgármesternek kötelessége intézkedni.
0 Megjegyzések