Nagyot küzdött, de a 9-9-es rendes játékidő után végül ötméteresekkel kikaptak a magyar női pólósok a párizsi olimpia csoportkörének utolsó fordulójában. A magyar csapat a Kína elleni győzelemmel már biztosan bejutott a legjobb nyolc közé, az viszont most dőlt el, hogy hányadik helyen jutnak tovább – ezzel az eredménnyel az ausztrálok megnyerték a csoportot, míg a magyar válogatott harmadik lett.
Az első negyedet a magyar csapat kezdte jobban, két perc után Garda Krisztina szerzett vezetést. Két perccel később aztán emberelőnyből lehetett volna meg a második, de Parkes nem találta el a kaput, majd Gurisatti távoli lövése ment mellé. Néhány perccel később az ausztrálok már kihasználták az emberelőnyüket, Arancini egyenlített. Több gól nem is esett, így 1-1-gyel lett vége a brusztolós, nagyon fizikális védekezéssel megtűzdelt első játékrésznek.
A következő szakasz is kihagyott
helyzetekkel indult, a magyar csapat pedig több emberelőnyt is
elszórakozott, a második után egy kontrából az ausztrálok vezetést is
szereztek. Erre hamar jött a válasz, Vályi bombázott a kapuba, de az
ausztrálok egy jó centerezéssel el tudtak menni 3-2-re. Utána Palm
hárított kétszer is, de ötméterest kaptak a magyarok, amit Keszthelyi be
is vágott. Az utolsó percben Magyari védése után még mehetett a magyar
csapat, de nem jött össze a vezető gól, maradt a 3-3.
A harmadik
negyedben az ausztrálok szereztek vezetést, egy gyors kontra végén
talált be Andrews, de jött a magyar válasz, egy szépen kijátszott akció
végén Rybanska húzta be középről. Az ausztrálok újabb távoli lövéssel
kerültek előnybe, és míg a magyarok sorozatban két emberhátrányt sem
tudtak kihasználni, az ausztrálok igen, így 6-4-nél először volt kettő
közte. A magyar csapat egy újabb fórból szépített, védekezésben is
feljavult, de elöl továbbra sem ment a játék, így maradt a 6-5.
Az
utolsó nyolc percben aztán a magyarok lőtték az első gólt, Keszthelyi
Rita távolról pattintotta be Palm jobb keze alatt. Williams rögtön
válaszolt egy szép ejtéssel, aztán elöl elvesztette a labdát és még
emberhátrányba is került a magyar csapat, amiből megint ő talált be, így
8-6-nál megint kettő volt közte. Szilágyi a túloldalon kihasznált egy
fórt, de nem sokáig volt egy közte – hátul Rybanska faltolta a centert,
amivel kipontozódott, Williams pedig belőtte a kilencediket.
Parkes
a túloldalon a kapufát találta el, így az ausztrálok három góllal is
elmehettek volna, de az ő távoli ejtésük is a kapufán csattant. Egy szép
védekezés után aztán a megúszó Keszthelyi kapott szép labdát, majd
ötméterest elöl, amiből 9-8-ra zárkózott a magyar válogatott. Másfél
perccel a vége előtt egy időkérés után az egyenlítésért támadhatott a
csapat, és bár előbb Palm védett, Leimeter egy végletekig kijátszott
támadás végén nagy gólt lőtt.
Az ausztrálok 9-9-nél a győzelemért támadtak, de a magyarok kivédekezték, a hátralévő másodpercekben viszont már csak egy távoli lövésre futotta, ami a kapu mellé szállt, így jöhettek az ötméteresek. Az első két büntetőt egyik csapat sem hibázta el, a harmadikat viszont Faragó kihagyta. A következő bement, de az ausztrálok sem hibáztak, így 5-3-ra nyerték a büntetőpárbajt, és csoportelsőként jutottak tovább. A magyar csapat így az amerikaiakkal találkozik majd a nyolc között.
0 Megjegyzések