Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Kisírt szemekkel érkezett, mosolyogva távozott a mosonmagyaróvári ámokfutó a bíróságról


Érdekes jelenet lehetett.  

Letartóztatták kedden délelőtt azt a 19 éves mosonmagyaróvári lányt, aki vérengzésbe kezdett szombaton a városban – írja a Kisalföld. A Magyar Nemzet hétfőn hírül adta, hogy a lány megtagadta a vallomástételt. 

A lány először az édesapját és a nagymamáját sebesítette meg több mint tíz késszúrással, majd a belvárosba indult, ahol egy férfihez ment oda, majd „Megölhetlek?” felkiáltással őt is megszúrta. Ezt követően egy dohányboltban kezdett dulakodni az eladóval, őt is megszúrta, majd kiment a boltból, ahhol a TEK elfogta. 

A tudósítás szerint a Győri Járásbíróságra kisírt szemekkel érkezett meg rendőségi kísérettel kedden délelőtt a 19 éves lány, ellene emberölési kísérlet miatt folyik nyomozás a rendőrségen. 

Az elkövető szervezetében többféle kábítószert is találtak, és a bíróságon kiderült az is, hogy már folyamatban volt ellene egy másik ügy is, ami szintén kábítószerrel és egyéb bűncselekményekkel kapcsolatos. A Győri Járásbíróság elrendelte jogerősen a lány letartóztatását legfeljebb egy hónapra. Drogproblémái és zavartsága ellenére nem az elmegyógyintézetbe szállítják, hanem büntetésvégrehajtási intézetbe, ahol az elmeorvos folytatja a megfigyelést és a vizsgálatokat.

Az ülés húsz perc alatt véget ért, a lány együttműködő volt, viszont itt sem tett vallomást. A tárgyalóteremből kilépve mosollyal az arcán sétált le a lépcsőn – fűzte hozzá a Kisalföld tudósítója.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések