„Gyomorforgató” kormányzati intézkedésről beszél a Gyurcsány-párt.
Barkóczi Balázs, a DK szóvivője kedden közleményt juttatott el a távirati irodához, melyben a Demokratikus Koalíció politikus felháborodásának adott hangot, amiért a magyar kormány határon túli magyarokat támogat. Mint írja a képviselő:
Elég volt abból, hogy a magyar gyerekeken spórolják meg a határon túliak iskolakezdési támogatását!
Barkóczi úgy fogalmazott, hogy szerinte miközben Magyarországon nincs állami iskolakezdési támogatás, sőt a családi pótlék sem emelkedett 2008 óta, az Orbán-kormány az elmúlt években mintegy ötszörösére emelte a határon túliaknak járó iskolakezdési támogatást.
Amíg egy határon túli gyerek iskolakezdése 100 ezer forintot ér meg a kormánynak, a magyar adófizetők gyerekei; a jövő magyar adófizetői 0, azaz nulla forintot kapnak ugyanerre, mondván a magyar családoknak magabírónak kell lenniük”
– jelentette ki a gyurcsányista politikus, aki
szerint ha nem segítenének az önkormányzatok és a civil szervezetek az
állam helyett, akkor magyar gyerekek százezrei kezdenék a tanévet
hiányos felszereléssel, tanszerek nélkül.
„Szociáldemokratákként
és tisztességes magyar hazafiakként is gyomorforgatónak tartjuk, hogy a
kormány nem becsüli meg a magyar családokat és gyerekeket, hogy rajtuk
spórolva tudjon határon túli szavazatokat vásárolni. Nem azért fizetjük a
világ legmagasabb adóit, hogy a befizetett pénzünkből aztán éppen a mi
gyerekeink ne lássanak semmit” – szögezte le.
Mint ismert, a
„Szülőföldön magyarul” program keretében a határon túli általános
iskolásoknak, középiskolásoknak és egyetemi hallgatóknak ugyanúgy, mint
tavaly a kormányfejenként 100 ezer forintos iskolakezdési támogatást
oszt ki, a projektet a Bethlen Gábor Alapból fedezik.
(MTI)
0 Megjegyzések