A szemkilövető a Facebookon őrjöng.
Az alábbiakat írta:
„Manipulációval akar nyerni a Fidesz 2026-ban
Veszélyben
érzik a választást, erre viszont nem az a válaszuk, hogy jobban
kormányoznak, hanem az, hogy megváltoztatják a szabályokat. Kellene még
nekik pár extra mandátum a határon túlról.
Hogy szokták mondani? Kilóg a lóláb. De nem csak az lóg ki.
Mi,
a Demokratikus Koalícióban elvi alapon nem értünk egyet a származási
alapon automatikusan állampolgárságot kapott határon túliak szavazati
jogával, mert akik nem itt élnek, azok nem viselik döntésük
következményét. A határon túl élő magyarok természetesen tagjai a magyar
nemzeti közösségnek, de szerintünk helyes különbséget tenni
kulturális/történelmi valamint politikai nemzet között. Ez a vita a
magyar politikában ismert, e vita alapján mondja a Fidesz, hogy mi
magyarellenesek vagyunk, elhallgatva, hogy a DK képviseli azt, amit a
Fidesz is gondolt 1990 után két évtizedig.
Most még több határon
túli képviselőt akarnak a Parlamentbe. Egyéni választási körzeteket
alakítanának ki Magyarország területén kívül. Van a magyar államnak
közvetlen helyi képviseleti, fejlesztési, államirányítási feladata
valamelyik határmenti vagy éppen erdélyi megyében? Ugyan!
De ha nem foglalkozunk elvi kérdésekkel, van-e közhiteles, ellenőrizhető névjegyzék a határon túli választásra jogosultakról?
Dehogy van.
Van-e ellenőrizhető választási eljárás, melyben biztosak lehetünk abban, hogy mindenki saját maga gyakorolta választó jogát és egyszer, kizárólag csak egyszer szavazott.
Nincs!
Amit a Fidesz akar, az
törvénnyel elkövetni szándékolt választási csalás. Aki csalással ad
választó jogot valakinek, az csalással választó jogot vesz el tőlünk.
Kitől? Tőlünk, akik akik itt élve minden nap nyögjük ennek a pokoli
kormánynak az uralmát.
A DK határozottan ellenzi a hazug,
nemezetieskedő mezbe öltöztetett választási csalást és minden eszközzel
fel fog ellene lépni.”
0 Megjegyzések