Együttműködési megállapodást kötött a kormány és Szatmárcseke önkormányzata a Himnusz emlékhelye elnevezésű beruházás előkészítéséről és megvalósításáról csütörtökön Budapesten.
Hankó Balázs kultúráért és innovációért felelős miniszter emlékeztetett: a kormány májusban döntött Szatmárcseke és a Himnusz-emlékhely komplex fejlesztéséről. Ezt Kölcsey Ferenc születésnapján, augusztus 8-án az önkormányzattal, a térség országgyűlési képviselőjével, a református közösséggel, az Építési és Közlekedési Minisztériummal, valamint a Kulturális és Innovációs Minisztériummal együtt közösen indítják útjára – mondta a miniszter.
Kötelességnek nevezte, hogy a Himnusz emlékhelyét, Szatmárcsekét a teljes magyarság emlékhelyévé tegyék.
A tárcavezető felidézte, hogy a döntés szerint a fejlesztés során az egykori Kölcsey-kúria helyén létrejön a többfunkciós, integrált kulturális intézmény részeként a Himnusz-emlékhely, továbbá az új Kölcsey Ferenc-emlékkiállítás. A fejlesztésnek fontos része a műemléki csónakos fejfás református temető felújítása is.
Olyan turisztikai központ jön létre, amely Szatmárcsekét a magyar szív közepévé tudja tenni, és 8,5 milliárd forint szolgálja majd annak a tizenöt ingatlannak, annak a harmincezer négyzetméternek a megújítását, amely mindezt lehetővé teszi – mondta Hankó Balázs.
Szatmárcseke tényleg egy szakrális hely, amelyet meg kell nézni mindenkinek – hangoztatta a politikus.
Hozzátette, az elmúlt másfél év közös munkájának köszönhetően érkeztek el oda, hogy csütörtökön aláírták az együttműködési megállapodást. Kiemelte, a fejlesztési program komoly lehetőséget teremt arra, hogy 21. századi körülmények között fogadjanak majd csoportokat, lehetőség lesz zarándokutak szervezésére, továbbá be tudják majd mutatni a Himnuszt a világnak.
Csoma Zoltán, Szatmárcseke független polgármestere kiemelte: a község nagyon örül a fejlesztésnek, amely az egész magyarságnak szól.
Úgy fogalmazott:
a Himnusz összeköt minket, a Himnusz 15 millió magyaré.
(MNO)
0 Megjegyzések