Angliában nem csitulnak az indulatok, a mecsetek nagyobb védelmet kapnak, eddig csaknem 150 embert tartóztattak le.
Ma is folytatódtak az angliai zavargások, amelyek azt követően kezdődtek, hogy hétfőn egy ruandai származású, de brit születésű fiú lemészárolt három kislányt egy táncfoglalkozáson – számol be a BBC nyomán a mandiner.hu.
Rotherhamben több száz bevándorlásellenes tüntető vette körül a Holiday Inn Express szállodát,
ahol tüzet gyújtottak, ablakokat és ajtókat törtek be, és néhány embernek sikerült bejutniuk az épületbe, ahol menedékkérőket szállásoltak el.
A rohamrendőrök körbevették a szállodát és visszaszorították a tömeget, de a helyszínen továbbra is feszült a hangulat.
Middlesbrough-ban
a tömeg felgyújtott egy felborult autót, és égő, kerekes kukákat lökött
a rendőrök felé. Hullban és Weymouthban is voltak tüntetések.
A
boltoni tüntetés békésen kezdődött, de aztán két csoport összecsapása
miatt elszabadultak az indulatok. Az egyik csoport – többségük maszkkal
vagy fejfedővel eltakarta az arcát – az „Allahu Akbar” (Isten a
legnagyobb) kiáltással a városháza felé rohamozott.
Összeütköztek egy másik csoporttal, amelynek a tagjai angol zászlót lengettek.
Keir
Starmer miniszterelnök elítélte a szélsőjobboldali erőszakot, és
megígérte, hogy mindent megtesz annak érdekében, hogy a gengsztereket
bíróság elé állítsa.
A belügyminisztérium szerint a mecsetek
nagyobb védelmet kapnak az új, szükség esetén gyorsan bevethető
„vészhelyzeti biztonsági” intézkedésekkel.
Szombat este óta egyébként 147 letartóztatás történt országszerte, és a rendőrség arra számít, hogy ez a szám még emelkedni fog.
0 Megjegyzések