A magyar kormánynak az a feladata, hogy segítse a fiatalokat a Kárpát-medencében, hogy olyan jövőjük legyen, amire bizton támaszkodhat a nemzet; ezért a Sapientia Erdélyi Magyar Tudományegyetem (EMTE) újabb belvárosi ingatlanának felújítását támogatja 560 millió forinttal Kolozsváron – jelentette be Hankó Balázs kulturális és innovációs miniszter pénteken az erdélyi városban.
A város főteréhez közeli műemléképület korszerűsítése után a Makovecz-program vendégtanárainak és a szakkollégiumoknak biztosít majd otthont.
„Nekünk az a feladatunk, a küldetésünk, hogy a magyar fiatalok a Kárpát-medencében egyszerre legyenek versenyképesek és őrizzék meg a magyar identitásunkat”
– hangsúlyozta Hankó Balázs a Jókai (románul Napoca) utca 5. szám alatti ingatlan udvarán tartott sajtótájékoztatón.
Megköszönte a Sapientia Alapítvány és egyetem képviselőinek, hogy „értékálló, értékőrző és értékteremtő” munkát végeznek, mely egyszerre figyel a versenyképességre és az identitás megőrzésére.
Hangsúlyozta: az a cél, hogy a Kárpát-medencei magyar fiatalok kiváló magyarok legyenek, mert általuk biztosított a jövő még sok száz, sok ezer évig, ehhez pedig a szülőföldjükön kell megerősíteni őket.
Kató Béla erdélyi református püspök, a Sapientia Alapítvány elnöke rámutatott: a kolozsvári, erdélyi magyarság csak az intézményeiben maradhat meg. „Tehát nekünk kellenek ilyen szigetek, területek, várak, ahol önmagunk lehetünk” – fogalmazott.
Emlékeztetett, hogy az egyetem Marosvásárhelytől eltérően Kolozsváron nem tudott egyetlen helyen egyetemi campust alapítani, így a belvárosban vásárolt meg több ingatlant.
Aláhúzta:
a magyar közösség „otthon van” ezekben, együtt azokkal, akik ugyanazt a nyelvet beszélik, kultúrát képviselik.
„Egy párhuzamos társadalmat is építünk, amelyik azonban nem egy elzárt gettó, hanem mindegyik épületen van kapu, ezen is. Ki és be lehet járni rajta” – mondta a püspök.
Aláhúzta: a gyakori váddal ellentétben „nem a budapesti politika akarja megvenni, befolyásolni, irányítani” az erdélyi magyarok életét, hanem az erdélyi magyar közösségnek vannak céljai, tervei, programja, és ehhez kéri a magyar kormány támogatását.
Tonk Márton, a Sapientia EMTE rektora elmondta: az ingatlant 2021-ben vásárolta meg a Sapientia Alapítvány a magyar kormány támogatásával, és önerőből tataroztatta a főhomlokzatát, hajtott végre javításokat rajta.
Közölte: az egyetemnek – akárcsak a középkori Kolozsvárnak – mind a négy égtáj felé van „kapuja”, azaz négy belvárosi ingatlana van, melyeket magyar kormánytámogatással tudtak megvásárolni, felépíteni, felújítani. A mostani beszerzését egy 2018-as kormányhatározat tartalmazta a Makovecz-programhoz társult lakásvásárlási program elemeként. Az épület fenntartását főként az utcafronton lévő üzlethelyiségek bérbeadása biztosítja.
A 2000 négyzetméter alapterületű kétszintes épületben vendégtanári lakásokat alakítanak ki a Makovecz-program keretében fél évig vagy egy évig Kolozsváron tartózkodó egyetemi oktatók számára, és a szakkollégiumok is itt kapnak helyet. Jelenleg a Kolozsvári Magyar Diákszövetség (KMDSZ) irodája működik benne.
Újságírói kérdésre elhangzott: a magyar állami támogatás az ősz elején, két részletben érkezik, és a helyreállítási munkálatok kezdeti szakaszának a költségeit fedezi, a fennmaradó összeget még elő kell teremteni.
A munkálatok a 19-20. század fordulóján épült kétszintes ingatlan eredeti állapotába való helyreállítását célozzák.
Mivel előre nem látható gondok is felmerülhetnek, az illetékesek nem mertek pontos határidőt mondani a munkálatok befejezésére. A belvárosi ingatlant egy neves kolozsvári magyar professzor családjától vásárolta meg az alapítvány.
Tonk Márton újságírói kérdésre elmondta: az ingatlant megvásárlása óta saját erőből tartja fenn az egyetem, és a jövőben is a bérlemények révén szeretné működtetni. Közölte: jelenleg az erdélyi magyar magánegyetem éves költségvetésének 75 százalékát biztosítja a magyar kormány, a fennmaradó 25 százalékot más bevételi forrásokból teremtik elő, és utóbbi számot a jövőben tovább szeretnék növelni.
(Demokrata)
0 Megjegyzések