A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

A NOB szerint hibásak voltak az Imane Helifen végzett tesztek

A Nemzetközi Olimpiai Bizottság (NOB) vasárnapi sajtótájékoztatóján a szervezet szóvivője, Mark Adams ismételten megvédte az algériai sportolót, akit azóta támadnak, hogy olasz ellenfele 46 másodperc után feladta a küzdelmet. Helif szereplése ellen a Magyar Olimpiai Bizottság és a Magyar Ökölvívó Szakszövetség is tiltakozott, mivel a negyeddöntőben Hámori Lucával csapott össze.

Az Inside The Games szerint a NOB szóvivője megerősítette vasárnap, hogy a Nemzetközi Bokszszövetség (IBA) korábban valóban arról tájékoztatta őket, hogy Helifnél X és Y kromoszómákat is találtak egy vizsgálat során, ami pedig csak a férfiakra jellemző. A NOB szóvivője azonban „illegitimnek” és „ad hocnak” nevezte a teszteket.

Nem mondta el, mi állt az IBA levelében, viszont kritizálta, hogy ilyen érzékeny adatok nyilvánosságra kerültek a sportolóról.

Mark Adams úgy fogalmazott, hogy

a szóban forgó tesztek „annyira hibásak, hogy nem lehet azokat figyelembe venni”, de az egész tesztelési folyamattal szemben aggályokat fogalmazott meg.

Szerinte a teszteket önkényesen végezte az IBA, indokolatlan volt a sportoló nemének vizsgálata.

Az ellen is tiltakozott, hogy a nyilvánosságban többen transzneműnek vagy férfinak nevezték Helifet.

A NOB korábban azt közölte, hogy Helifet a magas tesztoszteronszintje miatt zárták ki a vb-ről tavaly, miközben az IBA elnöke, Umar Kremlev az orosz sajtónak azt nyilatkozta, hogy nem a tesztoszteronszint miatt, hanem az X és Y kromoszómák miatt zárták ki az algériai bokszolót. „Részben a titoktartás miatt, részben orvosi kérdések miatt, illetve mert eleve nem volt alapja a tesztnek. Ráadásul az adatok megosztása szabályellenesen történt” – foglalta össze a NOB szóvivője, miért nem akarnak az IBA által elvégzett tesztekkel foglalkozni.

Mark Adams elismerte, hogy van helye a női sport védelméről szóló vitának, ugyanakkor hozzátette, hogy „senki sem akar visszatérni a nemi tesztek korába”.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések