Az elkövetőt pszichiátriai vizsgálatnak vetik alá.
Gyilkossági kísérlettel gyanúsítják azt a 22 éves román férfit, aki múlt csütörtökön felgyújtotta tanárát a konstancai Ovidius Egyetemen, miután négyest kapott a vizsgájára. A városi ügyészség tájékoztatása szerint a hallgató beismerte bűnösségét, azzal védekezett, hogy csak meg akarta ijeszteni a professzort, valamint bosszút akart állni, amiért csak négyest kapott.
Az elkövetőt igazságügyi pszichiátriai vizsgálat alá vetik, hogy kiderüljön, az eset elkövetésekor beszámítható volt-e.
Az ügyészség szerint a hallgató az egyetem Matematika és Informatika Karára járt,
az egyik vizsgája után visszatért az épületbe, megkereste a vizsgáztató tanárát, akit egy félliteres palackból gyúlékony anyaggal lelocsolt, majd egy öngyújtóval meggyújtotta, ezt követően pedig megpróbálta rázárni a tanárra az ajtót, ne tudja elhagyni a szobát.
A tanár túlélte a támadást, miután gyorsan sikerült eloltania a lángokat az ingén és a padon, az elkövető nem sérült meg és nem szorult orvosi ellátásra.
(mandiner)
0 Megjegyzések