A 31 éves Simsik Cyntia holttestét vasárnapról hétfőre virradóra találták meg egy nagymegyeri (Dunaszerdahelyi járás) családi házban, miután múlt hét szerdától eltűntként keresték.
A
rendőrség megerősítette, hogy a nő eltűnését múlt héten szerdán
jelentették a hozzátartozói. Hozzátették, intenzíven vizsgálják, hogy
milyen körülmények között vesztette életét, illetve milyen történések
előzték meg a halálát, de további információkat a folyamatban lévő
nyomozásra hivatkozva egyelőre nem közöltek.
A Startitup viszont
azt írja, sikerült megszólítaniuk az áldozat édesapját, aki elmondta,
kapott egy hibátlanul megírt üzenetet a lányától, amiben az állt, hogy
véget akar vetni az életének, az apa szerint azonban nem úgy tűnt,
mintha Cyntia írta volna. Ezt követően azonnal a nagymegyeri házhoz
sietett, ahol csak a nő barátját találta meg. A férfi közölte vele, hogy
Cyntia nincs ott, és közösen a keresésére indultak.
A kereséshez
csatlakozott a polgárőrség, a családdal együtt átkutatták az egész
környéket. Az elkövetkező napokban is intenzíven keresték, majd öt nap
elteltével a rendőrök közölték az édesapával, hogy megtalálták a lánya
holttestét. A lap azt írja, a férfi a nyomozóktól tudta meg, hogy abban a
házban találták meg, ahol legelőször is kereste a lányát.
A
Startitup szerint a nő holtteste műanyag zacskóval volt átcsavarva, már
legalább öt napja halott volt. Az édesapa szerint Cyntia barátja azt
mondta a rendőröknek, hogy a nő felakasztotta magát. Amikor észrevette,
állítása szerint megijedt, leszedte őt, műanyag zsákba csavarta, majd a
háznál lévő aknába tette, később pedig visszavitte a házba.
Simsik Cyntia korábban több kézilabdacsapatban is játszott, halálhírét a DVSC kézilabdacsapat is megerősítette.
A
24.hu azt írja, Cyntia hét magyar csapatban is pályára lépett. „A
jobbszélső Párkányban kezdett el kézilabdázni, de mivel csak felnőtt
csapata volt a városnak, így fiatalként nagyon kevés játéklehetőséghez
jutott. Így került tanulmányain keresztül Budapestre és a Szent István
SE Építőkbe. Innen szúrta ki a DVSC, később pedig a Dorog, a
Szombathelyi Haladás, a Csurgó és a Komárom színeiben is játszott,
összesen 371 mérkőzésen összesen 1730 gólt dobott Magyarországon – írja a
lap.
(Paraméter)
0 Megjegyzések