A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Hiába kérte a Fidesz frakciója, az Európa Parlament nem ítélte el a Trump ellen elkövetett merényletet

A javaslat végül 337 nemet kapott 119 igen és 15 tartózkodás mellett, így elutasították azt.

A Patrióták Európáért frakciója szerdán az Európai Parlamentben vitát kezdeményezett a Donald Trump elleni merényletkísérletről és az európai politikai erőszakról.

Gál Kinga, a csoport első alelnöke megtiszteltetésnek nevezte, hogy az új frakciójuk nevében először szólalhat fel az EP-ben. Hangsúlyozta, hogy 

a politikai erőszaknak nincs helye a társadalmainkban, és el kell ítélni azt akkor is, ha szuverenista, patrióta politikusok ellen irányul, így a Donald Trump elleni merényletet is.

Azt kérte, hogy a testület még aznap tartson vitát a támadásról és a politikai erőszakról Európában, majd adjon ki róla egy állásfoglalást. 

A javaslat végül 337 nemet kapott 119 igen és 15 tartózkodás mellett, így elutasították azt.

A Fidesz delegációjának elnöke felhívta a figyelmet arra is, hogy kedden a frakciójukat kizárták az alelnöki helyek szétosztásából, amivel szerinte „18 millió szavazónak nem adták meg a tiszteletet”, valamint sértették a demokráciát és a saját szabályaikat.

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések