A gyilkos riválist látott Tiborban, ezért őt és barátnőjét, Ildikót is összeverte egy szerszámnyéllel. Tibor azonnal meghalt, a haldokló asszony pedig két napig feküdt szerelme holtteste mellett - írta a Ripost.
Gyanakvó munkatársak indultak annak a 49 éves eperjeskei férfinek a keresésére július 17-én, aki akkor már két napja nem jelent meg munkahelyén. A munkatársak nem véletlenül aggódtak: Tibor ugyanis nem lógott a munkából, mindig időben megjelent a közmunkások között.
Kollégái azonban a legszörnyűbb rémálmukat élték meg, mikor a férfi házához értek: bent ugyanis már csak Tibor vérbefagyott holttestét találták meg, mellette pedig vértől mocskos barátnője, a 49 éves Ildikó feküdt. Bár első látásra azt hitték, hogy kettős gyilkosság történt, nem így volt: a szobába lépve jöttek rá, hogy a súlyosan fejsérült asszony ugyan borzalmas állapotban, élet és halál között lebegve, de életben van.
Információink szerint a Ildikót a halott szerelme mellől azonnal kórházba szállították a borzalmas bűzt árasztó lakásból, a házat pedig ellepték a helyszínelők. Hamarosan kiderült, hogy a férfivel saját rokona, a nemrég odaköltöztetett V. J. végzett, : a férfi ekkor rontott rá a párra egy szerszámnyéllel. Vélhetően a hármas között szerelmi háromszög alakult ki: V. J. ugyanis megszállottan vágyott rokona barátnőjére. Aznap is az asszonyt akarta látni.
- Július 15-én éjszaka felkereste otthonában egy nőismerősét, mivel azonban az nem nyitott neki ajtót, a teraszon várakozott rá.
Amikor az asszony végül kinyitotta a lakásajtót, kiderült, hogy egy férfi tartózkodik nála, ezért a gyanúsított felkapott a teraszról egy szerszámnyelet, majd azzal a lakásban lévő férfi fejét több alkalommal olyan erővel ütötte meg, hogy a sértett a helyszínen elhalálozott
- közölte a Nyíregyházi Törvényszék.
A halálra rémült Ildikó megpróbált ugyan elmenekülni, de hiába: a bekattant gyilkos utána eredt, az ágyra rántotta, majd őt is elkezdte püfölni a szerszámnyéllel. Ezután V. J. magára hagyta Tibort és Ildikót, hazaszaladt, ahol elégette a szerszámnyelet meg az aznap viselt ruháit is.
A helyiek sokkot kaptak a történtek után: mindenki ismerte Ildikót és Tibit.
Semmi gond nem volt velük, jól elvoltak és dolgoztak is becsületesen. Szerettük őket, és hihetetlen, hogy így végezték, nem ezt érdemelték. Főleg, hogy Tibi csak segíteni akart a rokonán, azért is engedte meg, hogy nála lakjon
- mondta el egy helybeli.
Végül azonban a 62 éves férfit elfogták és őrizetbe vették, a mai napon (július 19.) pedig le is tartóztatták. Mint kiderült, a férfi büntetett előéletű, korábbi bűncselekményét egyik mostani áldozata ellen követte el. Információink szerint most is elismerte tettét. A végzés mégsem jogerős, ugyanis ő és védője is fellebbeztek.
0 Megjegyzések