A legfrissebb tartalmainkért kövess minket a Google Hírekben, Facebookon, Twitteren (X-en), Instagramon, Threadson vagy YouTube-on!

Love is lové: David Pressman szeretné megismerni Magyar Petit

Az amerikai nagykövet szerint a kormány hazugságokat terjesztett a NATO-ról a kampány során.

A kampányidőszakban sok vezető magyar kormánypárti politikus valótlanságokat mondott a NATO-val kapcsolatban – mondta David Pressman az RTL-nek. Az Egyesült Államok nagykövete szerint „már önmagában az a felvetés teljesen nevetséges, hogy a NATO erőszakkal besorozna fiatal magyarokat katonának”, akiket az ukrán frontra küldene harcolni.”

A vasárnapi választásokkal kapcsolatan elmondta: „Érdeklődve figyeljük, ahogy a magyarok között kialakul egy párbeszéd arról, hogyan képzelik el az országuk jövőjét. Az Egyesült államok nagyon várja, hogy együtt dolgozhasson a megválasztott polgármesterekkel és uniós képviselőkkel.”

Hozzátette:

Magyar Péterrel még nem találkozott, de nyitott lenne rá. 

„Figyeljük a felemelkedését és azt ahogyan a magyarok viszonyulnak ehhez, és amiket beszélnek róla. Várom, hogy többet halljak és tudjak meg az ő jövőbeli elképzeléseiről” – jegyezte meg.

Szóba került Orbán Viktor és Jens Stoltenberg NATO-főtitkár budapesti találkozója is, amin a felek megegyeztek: Magyarország nem fogja blokkolni a NATO-ban Ukrajna támogatását a júliusi washingtoni csúcstalálkozón, de részt sem vesz benne. A tervek szerint a szövetség tagállamai 50 milliárd euróval, katonai kiképzéssel és a támogatások koordinálásával segítik majd a jövőben Ukrajnát.

Az RTL riportere arról érdeklődött a nagykövetnél, nem tartja-e furcsának, hogy noha Orbán a minap kijelentette, hogy a magyar kormány nem fog szembe menni a többi NATO-tagország akaratával, a választási kampányban folyamatosan bírálták a katonai szövetséget, azt hangoztatva, hogy ők állnak a béke pártján. 

Pressman szerint a választási kampányban a kormány hazudott a NATO-ról.

Nehezményezte, hogy olyasmiket terjesztettek a NATO-ról, minthogy az nem is egy védelmi szövetség, hanem offenzívára készül, támadó szervezetté válik.

Magyarország szövetséges ország és tagja a NATO-nak, de elvárjuk, hogy ebben a szövetségben máshogyan kezelje a tagságát, mint ahogyan a múltban az EU-val tette

– fogalmazott.

Szavait azzal zárta, hogy egyébként nagyon örül annak, hogy a NATO-főtitkár idejött és egy jelek szerint „előremutató” találkozója volt Orbán Viktorral. „A szövetség sosem volt olyan egységes, mint most. Nagyon fontos csúcstalálkozónk lesz júliusban és reméljük, hogy véghez tudjuk vinni az előttünk álló fontos feladatot” – tette hozzá.

(Mandiner)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések