Magyarország bízik abban, hogy a józan ész egyszer felülkerekedhet a dogmatizmuson a külpolitikában, és hogy a békevágy egyszer felülkerekedhet a háborús pszichózison Európában – közölte Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedden Tokióban.
A minisztérium közleménye szeriont a tárcavezető a Globális Energiabiztonsági Fórum panelbeszélgetésén rámutatott, hogy Magyarország negyven évet veszített a hidegháború során a Kelet által elnyomva, a Nyugat által magára hagyva, ezért a kormányt súlyos aggodalommal tölti el a világ ismételt blokkosodásának veszélye, ami helyett inkább konnektivitásra lenne szükség, kölcsönös tiszteletre és előnyökre alapuló együttműködésre.
Kifejtette,
hogy bár semennyiben nem felelős érte, hazánk igen magas árat fizet az
ukrajnai háborúért, Magyarország a valaha volt legnagyobb humanitárius
akcióját hajtja végre, s számos menekültet be is fogadott, miközben az
energiaimport költsége évi hétmilliárd euróról 17 milliárd euróra
emelkedett. Szavai szerint ez a bruttó hazai termék (GDP) öt-hat
százalékát teszi ki. Mindenekelőtt aláhúzta, hogy Magyarország ellenzi
és a kezdettől fogva elítéli a háborút, ez nem is vita tárgya, arról
viszont igenis van vita, hogy miként lehetne békét teremteni a
szomszédságban. Ennek kapcsán úgy vélekedett,
a nyugati stratégia teljes egészében megbukott, ugyanis a háborút izolálni kellett volna, nem globalizálni, valamint a szankciókról és a fegyverszállításokról szóló döntések is elhibázottak voltak.
Leszögezte:
a kormány kisebbségi álláspontot képvisel Európában, szembe menve a liberális fősodorral, azonban globális szinten a többség hasonló véleményen van.
Szijjártó Péter a Háború vagy béke? című panelen kiemelte, hogy a korlátozások fő célja Oroszország térdre kényszerítése volt, de ez még nem történt meg, miközben az európai gazdaság szenved az eddig elrendelt tizenhárom európai uniós intézkedéscsomagtól.
Elmondta, hogy Magyarország az egyetlen NATO-tag, amely nem szállított fegyvereket Ukrajnába, ami már csupán azért is helyes döntésnek bizonyult, mert a hadieszközök szállítása világosan demonstrálta, hogy a csatatéren nincs megoldása a háborúnak, ott csak halál van és pusztítás. Kijelentette, hogy egyik fél sem tud felülkerekedni a másikon, csakis a diplomáciai rendezés lehetséges, ezért minél előbb béketárgyalásokat kell kezdeni. Figyelmeztetett, hogy a harcokban számos magyar is meghalt a kárpátaljai közösség tagjai közül, míg holland, luxemburgi vagy dán áldozatai például nincsenek a konfliktusnak.
Mi nem akarjuk, hogy több magyar meghaljon a háborúban, ahogy általánosságban véve nem akarjuk, hogy több ember meghaljon a háborúban
- közölte.
Felidézte, hogy az
invázió megindítását követően Magyarország felkínálkozott helyszínként a
béketárgyalásokhoz, és ez az ajánlat továbbra is él. A miniszter arra
is kitért, hogy nem egyszerű ezt az álláspontot képviselni a
transzatlanti közösségben, miután a józan észen alapuló megközelítésre a
reakció általában az, hogy “a Kreml propagandistájának, az oroszok
kémjének vagy Putyin barátjának” bélyegzik, így nincsen valódi lehetőség
racionális vitára. Fontosnak nevezte a békepárti tábor hangjának
felerősítését, különösképpen azután, hogy előző héten súlyos
merényletkísérletet követtek el a másik európai békepárti
miniszterelnök, a szlovák Robert Fico ellen. Sérelmezte, hogy
napjainkban “egyre őrültebb nyilatkozatok” hangzanak el egyes európai
politikusok részéről, például nyugati katonák küldéséről, atomfegyverek
használatáról, amelyek tovább erősítik az eszkaláció kockázatát. Ennek
kapcsán pedig azt is problémásnak nevezte,
hogy kezdenek elhalványulni a NATO korábban saját maga által felrajzolt vörös vonalai, amelyek értelmében a szövetség nem részese ezen konfliktusnak és mindent megtesz a közvetlen konfrontáció elkerülése érdekében Oroszországgal.
Az észak-atlanti katonai szervezet friss
javaslatait említve úgy vélte, hogy a hasonlóan veszélyes és őrült
intézkedések mögött az állhat, hogy a kudarcot vallott lépések felvetik a
politikai felelősség kérdését, az érintettek ezért a “legjobb védekezés
a támadás” elvet követve tovább haladnak az eddigi úton.
Mindezek ellenére mi, magyarok továbbra is hiszünk a diplomáciai megoldásban, ehhez diplomáciára, kommunikációs csatornákra, párbeszédre van szükség
- szögezte
le. Hozzátette, hogy nem kizárólag azokkal kell beszélnie az embernek,
akikkel mindenben egyetért, és ahhoz sem kell óriási bátorság, hogy az
ember különböző nyilatkozatokat tegyen Brüsszelben vagy Washingtonban,
de ő a moszkvai Orosz Energiahéten ezer ember előtt felszólalva is
elítélte az ukrajnai háborút, sürgetve annak lezárását.
Mi továbbra is reméljük, hogy a józan ész egyszer felülkerekedik a dogmatizmuson a külpolitikában, s reméljük, hogy a békevágy egyszer felülkerekedik a háborús pszichózison Európában- fogalmazott.
MTI
0 Megjegyzések