Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Orosz–ukrán háború: Magyarország megvétózta az Európa Tanács határozatát

Strasbourgban el akartak fogadni egy határozatot, amelyben csak és kizárólag Zelenszkij béketerve szerepelt volna. Szijjártó Péter megvétózta.

Fegyverszállítások és nukleáris háborúról való fantáziálás helyett végre igazi béketárgyalásra van szükség – erről írt a Facebook-oldalán Szijjártó Péter.

A magyar külgazdasági és külügyminiszter éppen Strasbourgban tartózkodik, mert az Európa Tanács éppen ma ünnepli fennállásának 75. évfordulóját. Ez egy nemzetközi szervezet, nem uniós illetékességű. Alapvetően emberi és szabadság joggal foglalkozik, valamint jogállamisági területen aktív.

Szijjártó Péter szerint

az Európa Tanács remek platform lehetett volna a béketeremtésre, de „az oroszok kizárása után ez a lehetőség itt elveszett”.

Hangsúlyozta, hogy az igazi béketárgyalás csak akkor jöhet létre, ha minden háborúzó fél ott ül az asztal körül.

A magyar diplomácia vezetője egyúttal azt is közölte, hogy a tanács pénteken is el akart fogadni egy határozatot, amelyben viszont csak és kizárólag Zelenszkij ukrán elnök béketervét akarta elismerni megfontolandó és támogatandó békeformulaként.

„Ez számunkra elfogadhatatlan. Mások is készítettek béketerveket, amelyek semmivel sem rosszabbak, mint az ukrán elnöké.

Kértem, írjuk bele a többi béketervet is az Európa Tanács határozatába. Ezt a többség elutasította. 

Ezért azt én megvétóztam, így nem lett tanácsi határozat” – jelentette be Szijjártó Péter.

Európa Tanács - élő felszólalás

Európa Tanács - élő felszólalás

Posted by Szijjártó Péter on Friday, May 17, 2024

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések