Oroszország kész megfontolni az ukrajnai konfliktus rendezésére irányuló javaslatokat Moszkva biztonsági aggályainak fenntartásával – közölte pénteken Marija Zaharova orosz külügyminisztériumi szóvivő egy sajtótájékoztatón.
Zaharova
azt is elmondta, a békéhez Ukrajnának vállalnia kell, hogy a jövőben
katonailag semleges marad – így nem lép be például a NATO-ba.
A
most megadott feltételek ugyanazok voltak, amelyeket Ukrajna a múltban
már többször is elutasított – írja a Reuters információi alapján a
JPost.
(Index)
0 Megjegyzések