Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.

Nem adja fel: Pressman megint beszólt a kormánynak


Szerinte Magyarország kevéssé törődik saját, illetve szövetségesei biztonságával, de azt elfelejtette megemlíteni, hogy mennyit fordítunk védelmi kiadásokra a NATO-ban.

Ugyan visszafogottabban, de most sem mulasztotta el David Pressman amerikai nagykövet, hogy belerúgjon egyet a kormányba. A 444.hu beszámolója szerint Pressman egy háttérbeszélgetésen úgy fogalmazott:

„Senki sem mondja, hogy Magyarország ne üzleteljen Kínával. Mi is üzletelünk Kínával. De az a mód, ahogyan a magyar kormány ápolja a kapcsolatát Kínával, azt mutatja, hogy

Magyarország kevéssé törődik saját, illetve szövetségesei biztonságával.” 

Szerinte ezt bizonyítja, hogy Magyarország beépíti a problémás kínai technológiát a kritikus infrastruktúrájába.

Hogy mit értett utóbbi alatt azt nem igazán tudni, Orbán Viktor csütörtöki esti sajtótájékoztatóján ugyanis azt mondta, hogy Kína „a legmodernebb technológiákat hozza Magyarországra elektromobilitásban, vasútiparban és IT-szektorban”.

Arról ugyanakkor Pressman egy szót sem ejtett megjegyzésében, hogy

Magyarország azon kevés NATO-tagállamok egyike, amely az előírás szerint éves GDP-jük 2 százalékát fordítja védelmi kiadásokra. 

Az amerikai nagykövet legutóbb hazánk NATO-csatlakozásának 25. évfordulóján szúrt oda a kormánynak, ugyanakkor meglepő módon Orbán Viktor és Volodimir Zelenszkij ukrán elnök telefonbeszélgetését pozitív előrelépésnek nevezte.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések