Georgiai parlamenti képviselők kedden összeverekedtek azon az ülésen, ahol a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezetet harmadik olvasatban akarták tárgyalni. Az ülést élőben közvetítette a törvényhozó testület honlapja.
A konfliktust Levan Habeisvili, az ellenzéki Egyesült Nemzeti Mozgalom párt elnökének felszólalása váltotta ki, aki azzal vádolta meg a kormányzó Georgiai Álom - Demokratikus Georgia pártban ülő kollégáját, Dmitrij Szamharadzét, hogy az ő utasítására Tbiliszi utcáin ismeretlenek bántalmazzák a külföldi ügynökökről szóló törvényjavaslat ellenzőit.
Ezt követően Szamharadze egy vizespalackkal megdobta Habeisvilit. Verekedés tört ki közöttük. A dulakodáshoz az ellenzék és a kormánypárt más képviselői is csatlakoztak. A törvényhozás elnöke, Salva Papuasvili félbeszakította az ülést.
A történtekkel szinte egy időben a helyi belügyminisztérium emberei lezárták a parlament épületét megközelítő utcákat Tbilisziben, ahol a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezet elleni tüntetést terveznek – jelentette a helyszínről a TASZSZ orosz hírügynökség tudósítója.
A belügyminisztériumi erők a parlament hátsó bejárata közelében helyezkedtek el, valamint az Április 9. utcán, amely a törvényhozó testület szolgálati bejáratához vezet. A különleges erők már megjelentek a kormányzati negyedben, a parlament közelében található kormányház közelében, valamint a Szabadság terén. Ott vízágyúkat is elhelyeztek. Különleges erők vannak a parlament udvarán is.
A törvényhozás előtt már elkezdtek gyülekezni a
tüntetők. Néhány diák menetet szervez az egyetemről a törvényhozás elé. A
parlament a tervek szerint kedden harmadik és egyben utolsó olvasatban
tárgyalja a külföldi ügynökökről szóló törvénytervezetet. A parlamentben
sárga biztonsági fokozat van érvényben, ami azt jelenti, hogy épületébe
nem mehetnek be kívülállók. A tilalom nem vonatkozik a tévécsatornák
képviselőire.
A fight broke out in the Parliament of Georgia during the 3th reading of the “Russian law”. pic.twitter.com/Qat5jLczkb
— Yasmina (@yasminalombaert) May 14, 2024
0 Megjegyzések