Az újrázni kívánó amerikai elnökjelöltnek igen határozottak az elképzelései.
A The Telegraph értesülései szerint Donald Trump azt fontolgatja, újraválasztása esetén arra kérje a NATO-tagországokat, hogy védelmi kiadásaikat saját GDP-jük 3 százalékára emeljék. A volt elnök úgy véli: az orosz és kínai fenyegetetések miatt a tagállamoknak nagyobb mértékben kellene hozzájárulniuk a szövetség kollektív védelméhez.
Trump szerint továbbá a számviteli szabályokat úgy kell megváltoztatni, hogy az Ukrajnának nyújtott katonai segítségnyújtásra fordított kiadásokat ne számítsák bele a célba – mivel ennek hiányában több ország nem érné el még a jelenlegi 2 százalékos célt sem.
Ebből pedig akár arra is lehet következtetni, hogy Trump szerint az Ukrajnának nyújtott kiadások nem a NATO-tagországok közvetlen védelmét szolgálják.
Trump javaslata azonban nem újkeletű. A korábbi elnök erről már korábban is beszélt, azonban sajtóértesülések szerint véleményét Andrzej Duda lengyel elnökkel való találkozója is megerősíthette.
Bár a
lengyelek 2023-ban már így is kétszer annyit költött fegyverkezésre GDP
arányosan, mint amennyit a NATO elvár a tagállamaitól, további
NATO-fegyverkezést sürget a lengyel elnök.
Trump terve azonban azért
is érdekes, mert a korábbi elnök egyszer már szankciókat is kilátásba
helyezett. Korábban ugyanis közölte, hogy megvonná az amerikai
támogatást azoktól a NATO-tagországoktól, amelyek nem hajlandók növelni
védelmi kiadásaikat.
Ez pedig azt jelentené, hogy míg
Magyarországra Trump terve nem lenne túl veszélyes, addig Franciaország
például akár igen nagy slamasztikába is kerülhetne.
(Mandiner)
0 Megjegyzések