A kínai elnök ma a francia fővárosba érkezik, ahol kollégájával, Emmanuel Macronnal is egyeztet. A témák között a kereskedelmi „viszonosság” és az ukrajnai háború megoldásának keresése áll.
2019 óta először tér vissza Európába az ázsiai nagyhatalom vezetője. A kínai elnök a francia útját követően Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
A tervek szerint délután 4 óra körül fogadja Gabriel Attal francia miniszterelnök a párizsi Orly repülőtéren a kínai vezetőt. Hszi Csin-ping hétfőn folytatja a találkozókat Emmanuel Macronnal, aki előzetesen egyeztetett Olaf Scholz német kancellárral is. A német kancellár feleségével együtt találkozott a francia elnökkel és annak feleségével egy párizsi étteremben, írja névtelen kormányzati forrásokra hivatkozva a Politico.
Délelőtt Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke csatlakozik a francia-kínai pároshoz. Sajtóértesülések szerint a kereskedelmi vitákkal kapcsolatban egyeztetnek a felek. Később Emmanuel Macron és Hszi Csin-ping négyszemközt találkozik.
A Le Monde szerint
Macron arra kéri majd Kínát, hogy támogassa az „olimpiai fegyverszünetet” a nyári párizsi játékok alatt minden konfliktus esetében.
Párizs
azt is szeretné elérni, hogy Kína ne támogassa Moszkva Kijev elleni
háborús erőfeszítéseit, s segítsen hozzájárulni ennek a konfliktusnak a
megoldásához.
A Reuters szerint Párizs arról próbálja meggyőzni
Pekinget, hogy használja ki az Oroszországra gyakorolt befolyását az
ukrajnai háborúban. A felek közt várhatóan szó esik a közel-keleti
konfliktusról is.
(MNO)
0 Megjegyzések