Krausz Ferenc Nobel-díjas fizikus a Műegyetem Neumann professzori címét, Matolcsy György, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke az intézmény díszpolgári kitüntetését vette át szombaton a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem (BME) rektorától – tájékoztatta a BME Kommunikációs Igazgatósága az MTI-t.
A közlemény szerint Czigány Tibor rektor az eseményen a díjazottakat méltatva elmondta, hogy most két olyan embert köszöntenek, aki a nemzetközi kapcsolatok erősítését is kiemelten fontosnak tekintette pályája során.
Az egyetem közlése szerint Krausz Ferenc – a Műegyetem volt hallgatója és munkatársa, aki 1987-ben villamosmérnökként szerzett diplomát a BME-n – az ultragyors lézertudomány területén elért tudományos teljesítményéért részesült a kitüntetésben.
Hozzátették, a fizikus által megalapozott tudomány a mikrochipgyártástól kezdve a daganatos betegségek diagnosztizálásáig számos területen hozott forradalmi változást. A kitüntetést a Műegyetem ünnepi szenátusi ülésén adta át Czigány Tibor és Beck György, a Neumann Társaság elnöke – ismertették.
„A tudás megszerzése nem pusztán intellektuális feladat, hanem erkölcsi kötelesség. Olyan felelősség, amellyel a jövő generációinak tartozunk”
– mondta Krausz Ferenc a díj átvétele után.
Matolcsy György az MNB és a BME között 2019 óta működő együttműködési program kezdeményezője és támogatója – tudatták a közleményben, hozzátéve, hogy a két intézmény közös munkájának célja a közgazdasági és gazdálkodástudományi gondolkodás fejlesztése, a műszaki innovációk üzleti és társadalmi értékeinek feltárása.
Kiemelték, hogy az
együttműködés során mintegy száz oktató-kutató és hallgató részvételével
új tudományos alkotóműhelyek jöttek létre, és több szakmai kötettel,
tanulmánnyal bővült a hazai digitalizációs és pénzügyi tudástár. Továbbá
24 tanulmányi és szakmai versenyen, tematikus pályázaton több mint 530
hallgató részesült ösztöndíjban – részletezték.
A jegybank
közleményben azt is tudatta az MTI-vel, a műhelymunkák mellett az MNB és
a BME közös tevékenységében kiemelt figyelmet kap az oktatásfejlesztés,
amelynek keretében Matolcsy György szakmai tudásával és tapasztalatával
személyesen is hozzájárul a jövő generációinak formálásához, amikor
egyetemi előadások keretében találkozik a BME hallgatóival.
A műszaki egyetem közlése szerint a BME Neumann professzori címét 2023-ban Karikó Katalin Nobel-díjas kutatóbiológus, tavalyelőtt pedig Konsztantyin Novoszjolov kapta meg, aki a grafén feltalálásáért kapott Nobel-díjat
– idézték fel a közleményben.
A BME
Díszpolgári címét mások mellett Farkas Bertalan, az első magyar űrhajós,
a Műegyetem volt hallgatója, valamint Habsburg György francia
nagykövet, Bogsch Erik, a Richter gyógyszergyár elnöke, Bendzsel Miklós,
a Magyar Mérnökakadémia vezetője, továbbá Dale Martin, az EELISA
európai egyetemi szövetség elnöke vették át az elmúlt években –
emlékeztettek.
Közölték azt is, hogy az idén alapított BME Hajós
Alfréd-díjat mint az év legjobb hallgató-sportolója, Varga Ádám, a
fizikusszak diákja, olimpiai ezüstérmes kajakozó vehette át. A
közleményben kitértek arra is, hogy a BME ünnepi szenátus eseményén az
intézmény nyolc karának doktori iskoláiból mintegy 150 új doktor vette
át oklevelét.
0 Megjegyzések