Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Július 4-én tartják a parlamenti választásokat Nagy-Britanniában


Július 4-én tartják a parlamenti választásokat Nagy-Britanniában - jelentette be szerdán Rishi Sunak brit miniszterelnök.

Sunak a Downing Street-i kormányfői hivatal előtt, szakadó esőben és az utca bejáratánál zajló tiltakozó megmozdulás hangzavara közepette tett nyilatkozatában közölte: a nap folyamán kérte III. Károly királytól a parlament feloszlatását, és az uralkodó elfogadta az indítványt.

A 2019-ben tartott legutóbbi brit parlamenti választáson az akkor még Boris Johnson vezette Konzervatív Párt negyven éve nem látott arányú győzelmet aratott, és kényelmes, 80 fős alsóházi többséggel alakíthatott új kormányt.

Azóta azonban – több egymást követő belpolitikai botrány és gazdasági sokk hatására – mélypontra süllyedt a 2010 óta kormányzó konzervatívok népszerűsége, és a felmérések hónapok óta következetesen 20 százalékpont körüli támogatottsági előnyt jeleznek a legnagyobb ellenzéki erő, a Munkáspárt számára.

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések