Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Havas beleszállt az éppen életéért küzdő Robert Ficóba


Mi is beszámoltunk róla, hogy az 59 éves Robert Ficót szerdán lelőtték, miközben a kormányülés után a központi bányászvárosban, Nyitrabányán a támogatói üdvözlésére indult.

Matúš Šutaj-Eštok szlovák belügyminiszter azt mondta, hogy ha az egyik lövés csak néhány centiméterrel magasabbra megy, akkor a miniszterelnök máját találta volna el, amibe belehalt volna.

A Fico elleni merénylet témát szolgáltatott a FrissHírek FullHD című podcastjának is.

Az alkoholista Havas Henrik a műsor elején elmondta, beszélt egy testőrrel, aki szerint szakmailag egészen érthetetlen, hogy a szlovák kormányfő kíséret nélkül odament a kordonokhoz és „tulajdonképpen felkínálta magát a gyilkosának”.

„Fico és Kalinak esetében két óriási gazemberről van szó” – hangsúlyozta Havas a Malina Hedvig-ügyet emlegetve, majd az újságíró megjegyezte, reméli, felgyógyul a szlovák miniszterelnök. Dömsödi Gábor megjegyezte, „megint a Viktornak lett igaza, hogy golyóálló mellényt hord”.

Annyira gáz, hogy Orbán a barátjának nevezte ezt a mocskos gazembert. Ez a Fico egy magyargyűlölő, senkiházi, gengszter, alvilági figura

– hangoztatta Havas.

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések