Éveken keresztül erőszakolta saját, most 12 éves lányát, az aktusokról pedig videókat is készített egy 46 éves férfi Nyíregyházán - írja a tenyek.hu.
A kislány az anyjának mondta el, hogy mit tett vele az apja, ezután indult nyomozás. A férfi a letartóztatása előtt azt állította, lánya kezdeményezte az együttléteket, ő csak áldozat. Hétfőn egy hónapra letartóztatták, később, ha elítélik évekre börtönbe kerülhet.
Videóm is van róla, hogy én elhajtom magamtól... úgyhogy itt, aki molesztálva volt az én voltam és aki tűrt
– ezt bizonygatta a letartóztatása előtti órákban ez a 46 éves férfi.
Van ilyen. Én nem lehetek áldozat? Egy apa nem lehet? Lehet áldozat
– tette hozzá.
A család Nyíregyházán egy albérletben él. Úgy tudjuk, hogy a kislánynak folyamatosan romlott a tanulmányi eredménye, végül az anyjának mondta el, hogy mit tett vele az apja. A nő azonnal feljelentést tett, az apát ezután vették őrizetbe. A telefonján felvételeket is találtak a nyomozók, ugyanis az együttléteket videóra vette a férfi.
Egy gyermekvédelmi szakértő szerint a szexuális erőszak mély sebeket hagyhat a kislányban. Az áldozatok ugyanis gyakran önmagukat hibáztatják. A felépülés pedig nagyon hosszú ideig elhúzódhat.
Nagyon fontos kijelenteni, hogy egy gyerek sohasem hibás. Meg kell tanulnia majd újra bízni az emberekben. Tehát ilyenkor nagyon sokszor tapasztalható alvászavar, indulatkitörések, pánikbetegség, nyilvánvalóan egy kapcsolatban való visszahúzódás vagy akár kapcsolat képtelenség vagy kapcsolat kerülése
– magyarázta a Tényeknek Regős Judit.
A férfi letartóztatását az ügyészség indítványozta.
A bíróság 12. életévét be nem töltött személy sérelmére elkövetett szexuális erőszak bűntette miatt 30 napra elrendelte a férfi letartóztatását. Később, hogyha bűnösnek találják, akkor akár 20 évet is kaphat.
0 Megjegyzések