„Aki azt hiszi, hogy Orbán Viktort jobbról lehet legyőzni, az téved”- mondta Dobrev Klára, a Demokratikus Koalíció EP-listavezetője a Népszavának adott interjújában.
Dobrev
szerint azok a politikusok, akik eddig nekiállt kiábrándult fideszes
szavazókat keresni, azok végül sok százezer kiábrándult ellenzéki
szavazót hagytak hátra, és végső soron Orbán Viktort tartották
hatalomban. „Amit az orbáni neokonzervatív politika tönkretett,
jobboldali politika soha nem fogja tudni helyrehozni” – mondta.
Magyar Péterrel kapcsolatban azt mondta:
„Új
szereplőről van szó, az újdonság izgalma is növeli iránta az
érdeklődést – és a NER-ből jött, biztosan tud jó kis belső pletykákat.
Fontos azonban az is, hogy mit képvisel.”
Dobrev szerint Magyar
Péter Európa-politikája a Fidesz irányvonalát viszi, a bezárkózó,
szuverenista Magyarország képét jeleníti meg, az Ukrajnával szembeni
orosz agresszióról kétértelműek a mondatai, ahogyan a jogállamiság és a
demokrácia ügyében is. „Lenne miről vitatkoznunk, ezért várom Deutsch
Tamást és Magyar Pétert a Partizán-vitára” – tette hozzá.
Arra a
kérdésre, hogy a DK-nak van-e dolga azzal, hogy a Fidesz évek óta
démonizálja a férjét, Gyurcsány Ferencet, Dobrev azt válaszolta: „Nem
kizárólag Gyurcsány Ferenc ellen, hanem mindenkivel szemben
karaktergyilkosság folyik. Gyurcsányoznak? Lelkük rajta, csinálják! Ne
ezzel foglalkozzunk. Ami dolgunk van a gyurcsányozással, az éppen az,
hogy nem engedünk neki. 2019-ben, amikor nagy sikert aratott az
ellenzék, akkor a Demokratikus Koalícióval és Gyurcsány Ferenccel
győztünk. Minden ellenzéki párt, amely elfogadta a Fidesz narratíváját
és gyurcsányozással akart sikert elérni, az kudarcba hajszolta önmagát
és a követőit is. Úgyhogy: Gyurcsánnyal nyerünk, gyurcsányozással
veszítünk.”
Dobrev párhuzamot vont a 2022-es országgyűlési
választás és a most közelgő választások között. Úgy fogalmazott, hogy a
2019-es önkormányzati választáson „több mint 3 millió embert
szabadítottak fel a Fidesz uralma alól”, és ha ezzel a lendülettel és
egységes politikával mentek volna tovább, akkor 2022 szerinte nem
vereséggel végződött volna a számukra.
„Azonban – mint most is – a
választások előtt megjelent valaki, aki azt mondta, hogy az ellenzéket
kell leváltani, nem Orbán rendszere a fő ellenfél. A vége az lett, hogy
belefutottunk a Fidesz legnagyobb győzelmébe. Ha nem vagyunk észnél, és
engedünk azoknak a szirénhangoknak, amelyek ismét az ellenzéket akarják
földarabolni, akkor Orbán Viktor csak kér egy kávét”
A DK európai
parlamenti képviselője úgy látja, ma a DK-MSZP-Párbeszéd szövetség a
legerősebb politikai közösség az ellenzéki oldalon, és szerinte ez a
június 9-i választások után is így lesz. „Egészen addig leszünk az
ellenzék fő ereje, amíg kormánypárttá válunk” – mondta.
Véleménye
szerint baloldali politikára és egy szociáldemokrata kormányra van ma
szükség Magyarországon, ami jobban megadóztatja a tőkét, a
milliárdosokat, és jobban kordában tartja a multikat. Úgy látja, ennek a
baloldali-zöld, szociáldemokrata politikának 23-25 százaléknál is
nagyobb támogatottsága van itthon. „Ez ma a legerősebb politika, és az
elkövetkező évtizedek meghatározó politikája lesz a világban, csak így
fogjuk tudni az előttünk álló feladatokat teljesíteni. És ugyanezt látom
Európában. Még a konzervatív és liberális pártok is elindultak
baloldali irányba” – tette hozzá.
0 Megjegyzések