Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



Bronzérmes a férfi kardcsapat a madridi vk-n


A Szilágyi Áron, Gémesi Csanád, Decsi Tamás, Rabb Krisztián összetételű kardcsapatunk az amerikaiaktól kapott ki az elődöntőben a madridi világkupaversenyen – a bronzmeccset viszont hozták a mieink.

Tavaly megnyerte a madridi világkupa-viadalt férfi kardcsapat – azzal a sikerrel kezdődött a kvalifikációs időszak, amelynek során a világbajnoki trónra is felülhetett a Szilágyi Áron, Szatmári András, Gémesi Csanád, Decsi Tamás összetételű kvartett.

Ezen a hétvégén Szatmári nélkül versenyeztek a mieink, hiszen Gárdos Gábor tanítványa sérülés (a bokájából letört egy darab edzés közben) miatt még nem hadra fogható, így Rabb Krisztián kapott lehetőséget – két meccsen is.

Az első kettőn Decsi Tamás vívott Szilágyi Áron és Gémesi Csanád mellett, s már ez a kettő sem volt könnyű mérkőzés, hiszen először a grúzokkal, majd a németekkel kellett megküzdeni.

A trió ezt sikerrel tette, és a harmadik meccsét (az elődöntőt) is majdnem behúzta a magyar csapat: az akkor már a Rabb Krisztiánt a soraiban tudó együttesben ugyan Gémesi Csanád nem hozta a megszokott formáját, Szilágyi Áron megint majdnem csodát tett.

Sajnos csak majdnem: 32:40-nél kötött be az amerikaiak és Eli Derschwitz ellen, és bár 41:41-nél utolérte ellenfelét, a regnáló egyéni világbajnok a végére összekapta magát.

A bronzmeccsen – némi meglepetésre – a franciák következtek (Egyiptom Dél-Koreát és Franciaországot is legyőzve fináléba jutott), s bár féltettük Szilágyiékat, hiszen a gallok nagyszerű csapatot raktak össze az elmúlt években, olimpiai bajnokunk brillírozott, így aztán a mieink végeztek a harmadik helyen. 

VILÁGKUPAVERSENY, MADRID 
Kard. Férfiak. Csapat.

Nyolcaddöntő: Magyarország–Grúzia 45:40 (Gémesi Cs. +5, Decsi T. +3, Szilágyi –3).

Negyeddöntő: Magyarország–Németország 45:35 (Gémesi Cs. +5, Decsi T. +3, Szilágyi +2).

Elődöntő: Egyesült Államok–Magyarország 45:42 (Szilágyi +7, Rabb –2, Gémesi Cs. –8).

A 3. helyért: Magyarország–Franciaország 45:38 (Szilágyi +8, Gémesi Cs. 0, Rabb –1) 

(NSO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések