A rendőrség azonnal üldözőbe vette azt az autót, amelyik a Pécs belvárosában pénteken történt őrült események egyik főszereplője volt és a közeli Rákóczi úton el is kapták a menekülőket - derül ki a rendőrség közleményéből.
Mint megírtuk, pénteken két kiccalád csapott össze Pécs Belvárosában, a Centrum parkoló mellett: előbb kiabálva gyalázták egymást, az egyik oldalon lapátokkal, a másikon egy szinte kard méretű bozótvágó késsel a kézben, hogy a lapátos csapat egyik tagja egy kék Citroennel váratlanul felhajtson a járdára és nagy sebességgel elüsse a macsetés apa-fia-párost.
A rendőrség most elárulta, hogy nem hirtelen kitört konfliktusról, hanem régi nézeteltérés elintézésről volt szó a két család között. Az elfogásról készült videóban jól látszik, hogy az autó mindkét egymás mellett álló férfit elütötte, méghozzá akkora svunggal, hogy az egyikük majdnem, a másikuk egy darabon ténylegesen átszakította a szélvédőt.
Ennek a fényében különösen szép teljesítmény, hogy amikor a kocsi pár másodperccel később újra felhajtott a járdára, hogy végezzen velük, képesek voltak gyorsan elugrani előle.
Az ügyben két eljárás is indult. Az egyik az autós
gázolás miatt. A 25 éves gázolót több emberen elkövetett emberölés
kísérlete, míg az autójába később beülő 40 éves férfit bűnpártolás miatt
vették őrizetbe és kezdeményezték letartóztatásukat.
De indult
egy másik eljárás csoportosan, felfegyverkezve elkövetett garázdaság
miatt is, amelyben összesen öt embert hallgattak ki. A gázoló mellé
később beülő férfit, a két, lapáttal fenyegető 37 és 35 éves férfit,
valamint a kórházból előállított 42 férfit és 21 éves fiát is.
A Baranya Vármegyei Rendőr-főkapitányság mindannyiukat őrizetbe vette, és előterjesztést tett letartóztatásukra.
Videó az esetről:
Családok háborúja Pécsett (18+) pic.twitter.com/BUYdJYTYFF
— Vadhajtások.hu (@VadhajtasokHu) May 17, 2024
0 Megjegyzések