Ma (a pünkösdvasárnap előtti szombaton) tartják a csíksomlyói búcsút és zarándoklatot, az összmagyarság egyik legjelentősebb vallási eseményét, amelyre a szervezők idén is több százezer zarándokot várnak. A csíksomlyói búcsú legfőbb eseménye a 11:30-tól kezdődő ünnepi szentmise Hármashalom oltárnál, melyet a Dunán és a hirado.hu-n is élőben követhetnek.
Szent hely az égig érő erdélyi hegyek közt megbúvó Csíksomlyó, népünk istenfélő hitének talán legfontosabb kegyhelye. Fél évezredes történelme során a magyar nemzet legelső búcsújáró helyévé vált, kegyszobra pedig, a Napbaöltözött Mária több mint ötszáz éve a ferences szerzetesek templomából óvja, védi magyar népet. Évről évre százezrek zarándokolnak Jézus Krisztus szülőanyjának székelyföldi kegyszobrához, hogy a szomszédos hegyoldalban, a Nyeregben részt vegyenek a hagyományos pünkösdi szentmisén.
A mai csíksomlyói kegyhelyen először a bencések építettek román stílusú templomot, az ő helyüket a 15. század közepén a ferencesek foglalták el. 1444-ben IV. Jenő pápa körlevélben biztatta a lakosságot, hogy segítsenek a szerzeteseknek a templomépítésben, és ezért búcsú megtartását engedélyezte. A négy évvel később befejezett gótikus templom főoltárát díszítette a hársfából faragott, gipsszel és festékkel bevont, székelyleány arcú Mária-szobor, amely azóta is Csíksomlyó legértékesebb ereklyéje. Ez a világ egyik legnagyobb kegyszobra, magassága a koronát is beszámítva 2,27 méter. A Máriát Napbaöltözött Asszonyként, karjában a kis Jézussal ábrázoló alkotást többször festették újra, mígnem a múlt században megtiltották bármilyen módosítását. A szobrot 2012-ben megtisztították a rárakódott szennyeződéstől és védőbevonattal is ellátták.
Az első búcsújárást a legenda szerint 1567-ben tartották, amikor pünkösd szombatján Csík, Gyergyó és Kászon Csíksomlyón összegyűlt népe a Hargita Tolvajos-hágójában legyőzte János Zsigmond fejedelem seregét, aki fegyverrel akarta a katolikus székelyeket az unitárius vallás felvételére kényszeríteni. A diadal után újfent Csíksomlyón adtak hálát, és fogadalmat tettek, hogy ezután minden pünkösd szombatján elzarándokolnak ide.
A templomot a törökök 1601-ben felgyújtották, de kegyszobrai épen maradtak. 1664-ben újjáépítették, ezután vált Csíksomlyó a székelység egyik gazdasági és kulturális központjává. A mai nagy barokk templomot a 19. század elején kezdték el építeni, 1876-ban szentelték fel és 1948-ban kapott basilica minor rangot. A szabadtéri oltár Makovecz Imre és csíkszeredai tanítványa, Boros Ernő tervei alapján készült.
A legnagyobb magyar katolikus búcsújáró helyen évről évre százezrek gyűlnek össze, az erdélyi katolikusok azt vallják:
Csíksomlyóra minden magyarnak életében legalább egyszer el kell zarándokolnia.
A
búcsú fő ünnepe a pünkösd előtti szombati nagymise, amelyet a templom
feletti, Jézus hegyének is mondott Kis-Somlyó és az azon túl emelkedő,
1035 méter magas Nagy-Somlyó erdős hegye közti széles hágó gyepén, a
Hármashalom-oltárnál tartanak. Az utat a közelebbi, de sok esetben a
távolabbi egyházközségek keresztaljai, búcsús közösségei is gyalog
teszik meg, a távolabbi vidékek búcsúsai szervezetten vagy egyéni
kezdeményezés alapján jönnek.
A búcsú napján a hívek énekekkel,
körmenettel érkeznek; először mindig a gyergyóalfalvi keresztalja. A
menet fokozatosan több kilométer hosszú lesz, és a kegytemplom után
kettéválik: az egyik ág Jézus hegyét északról megkerülve, a másik ág
déli irányból, a Szent Antal-kápolna irányában közelíti meg a mise
helyszínét. A menet több hagyományos egyházi jelvényt visz magával:
középtájt a főpapok előtt helyezik el a nép által labóriumnak nevezett
labarumot, amely az ókorban Nagy Konstantin császár győzelmi jelképe
volt.
A csaknem 30 kilós tárgyat a hagyomány szerint a katolikus gimnázium egy-egy végzős diákja viszi és emeli magasba. Amikor a labarum a Kissomlyó-hegyen lévő Salvator-kápolna elé ér, ahol az István pap vezette első zarándoklat emlékét őrző kereszt áll, eléneklik az Egészen szép vagy Mária című éneket, amit főpapi áldás követ. A keresztalják fokozatosan betöltik a hágó széles terét, és megkezdődik a mise. A hazatérők búcsúfiát visznek magukkal: kizöldült nyírfaágat, megszentelt emléktárgyat, amelyet a kegyszoborhoz érintenek. A gyerekeknek szánt ajándékok közül a mézeskalács a legnépszerűbb.
A búcsú nevezetes
istentisztelete még a csángó mise, a csíksomlyói plébániatemplomban a
moldvai csángóknak tartott, magyar nyelven bemutatott szentmise, mert a
csángók szülőföldjén nincs rendszeres magyar nyelvű misézés. Ugyancsak a
csángókhoz fűződik a pünkösdvasárnap hajnali Napba nézés, hitük szerint
imádkozva a Kis-Somlyó keleti lejtőjén megláthatják a Napban galamb
formájában felrepülő Szentlelket, Jézus és Szűz Mária alakját. A
2019-ben Romániába látogató Ferenc pápa június 1-jén, egy héttel a búcsú
előtt szabadtéri szentmisét pontifikált a csíksomlyói hegynyeregben, a
pápalátogatás napját is fogadalmi búcsúnak nyilvánították. A csíksomlyói
búcsú és kegyhely 2020-ban került be a hungarikumok közé.
Az
idei búcsú mottója, az Újuljatok meg! a gyulafehérvári főegyházmegyében
idén meghirdetett pasztorális évhez kapcsolódik, amelynek témája az
imádsággal megújuló közösség.
A szentmise ünnepi szónoka Felföldi László pécsi megyés püspök lesz. Idén is elindult Magyarországról a Boldogasszony zarándokvonat, valamint a hagyományos Székely gyors és a Csíksomlyó expressz különvonat. Az össznemzeti zarándokvonat közös szerelvényét vontató mozdony díszítésével a Kossuth-díjas székely íróra, Tamási Áronra emlékeznek, és az idén először tesz meg egy teljes erdélyi kört.
(Hirado.hu)
0 Megjegyzések