Igényeljen Napi Újság tagsági kártyát és tegyen szert velünk egy kis mellékes jövedelemre. Töltse ki a kártya igénylólapot ide kattintva.



A történelem igazságos oldalán állok - mondta Ilaria Salis


„Nem akarom, hogy politikai nézeteimért ítéljenek el” – mondta Ilaria Salis, aki bűnszervezetben elkövetett testi sértés miatt áll a bíróság előtt.

Most a La Stampa igyekezett hőst faragni a nőből, az igazság teljes elhallgatása mellett. Egyetlen szó sem esik a valós okokról, hogy Ilaria Salis tavaly februárban egy szélsőbaloldali csoport tagjaként Magyarországon több embert is megtámadott és komoly sérüléseket okozott az ártatlan járókelőknek. Volt olyan áldozat, akinek a fejét annyira ütötték, hogy huszonöt öltéssel kellett összevarrni. A támadások után a menekülő szélsőbaloldali csoport tagjai közül többeket is elfogott a rendőrség.

A csoport legismertebb tagja Ilaria Salis, aki elfogása után sokszor hallatott magáról. A La Stampa címoldalán megjelent cikkben hősnek állítja be magát, és azt hangsúlyozza, hogy

"Tudom, hogy a történelem jó oldalán állok".

A lap drámai képet fest arról, hogy a testi sértéssel vádolt nő milyen rossz körülmények közt él, és hogy mennyire nehezen tudta kijuttatni a La Stampa kérdéseire adott válaszait. Mint írják, ez az első lehetősége kommunikálni a külvilággal. Az olasz lap elhazudja az igazságot, hogy korábban már a magát áldozatnak beállító agresszív olasz nő a börtönviszonyokra panaszkodva egészen az olasz kormányig eljuttatta hangját ugyanúgy az apján keresztül, ahogy most a válaszokat. Később egy nyílt levelet is kijuttatott a börtönből, amit az apja olvasott fel az olasz partizánok menetén.

Ilaria Salis börtönnaplójának részleteit tette közzé a La Repubblica olasz napilap. „Egy nagyon mély kútba kerültem, felmerül bennem, hogy létezik-e kiút belőle. Afelől azonban nincsenek kétségeim, hogy melyik a helyes út ebben a történetben” – idézi az olasz lap a Budapesten fogva tartott nő naplójának sorait. A 2023. márciusi dátummal keletkezett írás az olasz antifasiszta belső vívódásainak ad hangot – idézte lapunk egy évvel korábban a nő megjelent írását, amit szintén a börtönből juttatott ki.

Salis az igazságtalanság áldozatának nevezte magát. Hangoztatta: azt kéri, hogy a vele szemben zajló bírósági eljárás tartsa tiszteletben az alapvető emberi jogokat

– írja a La Stampához eljuttatott válaszában.

A budapesti Gyorskocsi utcai börtönben készült az interjú, a újságíró kérdéseit és a válaszokat Ilaria Salis apja továbbította a lányával tartott beszélőkön.

Az apa szerint lánya óvatosan nyilatkozik, mivel minden egyes szavát felhasználhatják ellene, és mint mondja, a „testi épségét félti, és a bírósági tárgyalás kimenetelét sem akarja kockáztatni”. A olasz lap arról is beszámol, hogy a börtönben alig fogadhat látogatókat, nem olvashat újságot, és nincsen internet hozzáférési lehetősége. Egyébként Ilaria Salis indul a júniusi európai parlamenti választásokon is. Az interjúban azt hangsúlyozta, hogy a rabok helyzetén is javítani kíván, ha bekerül a brüsszeli intézménybe. 

(MNO)

Megjegyzés küldése

0 Megjegyzések