Vitára hívja a DK-MSZP-Párbeszéd a Fidesz és a Tisza Párt listájának „második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét” – írta közleményében a párt.
A párt EP-listáját veztő Dobrev Klára túl is van az első vitán, ahol a Momentum (Donáth Anna) az MKKP (Le Marietta) és a Mi Hazánk (Toroczkai László) listavezetőivel vitázott, a Partizánon tartott rendezvényre azonban sem a Fidesz listájának élére a kegyelmi botrány miatt távozó Varga Judit helyébe lépő Deutsch Tamás, sem a Tiszta Párt elnöke, a kegyelmi botrány idején a közéletbe berobbant Magyar Péter nem volt jelen.
„A felmérések szerint csak a Fidesznek, a DK-MSZP-Párbeszéd közös listájának és a Tisza Pártnak van esélye arra, hogy több képviselőt küldjön az Európai Parlamentbe. Vagyis érdemes megnézni, hogy ezek a politikusok mit képviselnek. Mert nemcsak a listavezetők lesznek ezeknél a pártoknál EP-képviselők, sőt a Tisza párt esetén a listavezető maga mondta, hogy ő nem lesz az” – ezzel indokolta a DK, miért hívja vitára a DK-MSZP-Párbeszéd közös lista második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjei a Fidesz és a Tisza Párt listájának második, harmadik, negyedik és ötödik helyezettjét.
A helyezéseknek megfelelő párosítás szerint:
- Dr. Molnár Csaba várja Gál Kingát és Dávid Dórát.
- Dr. Vadai Ágnes várja Gyürk Andrást és Tarr Zoltánt.
- Rónai Sándor várja Győrffy Balázst és dr. Kulja Andrást.
- Tüttő Katalin várja Hölvényi Györgyöt és Lakos Esztert.
„Nincsenek
feltételeink. Lehet bármikor, bárhogy. Lehet pártonként egy fővel,
külön, de lehet akár többen is. Nekünk minden megfelelő. Ha a többiek
azt akarják, hogy ne álljunk meg az ötödik helyezettnél, nekünk úgy is
jó.”
A Momentum a Tisza valódi listavezetőjét várja
A Momentum Cseh Katalin képviseletében vállalta a Partizánon a vitát pénteken, ezután a párt EP listájának második helyezettje – és jelenleg is EP-képviselője – is felhívást intázett a Tisza párt „valódi listavezetőjéhez”, hogy álljon ki vitázni. A valódi jelző arra utal, hogy bár a lista élén Magyar áll, a pártelnök jelezte, hogy nem menne ki Brüsszelbe, így a lista második helyezettje kerüne a helyére.
Így
a kihívás Dávid Dórának szól, akinek „például szerdán, a Szabadság
Körei által szervezett vitán” lenne lehetősége részt venni, ahol Cseh
Katalin is ott lesz. A politikus Facebook-bejegyzésében három kérdést
intézett Dávid Dórához:
- Akkor is odaadná az uniós pénzeket
Orbán Viktor kormányának, ha az semmilyen antikorrupciós garanciát nem
adna a pénzek szabályos elköltésére?
- Akkor is békét kellene kötnie Ukrajnának Oroszországgal, ha ez jelentős ukrán területek feladásával járna?
- Akkor is az európai integráció gyengítése mellett érvel, ha ezzel az EU végleg elveszítené nagyhatalmi státuszát az USA és Kína mellett?
0 Megjegyzések