Egyházi szertartás megzavarása miatt eljárás indult azon palesztinpárti aktivisták ellen, akik tüntetéssel akadályozták a Szent Patrik-székesegyházban tartott húsvéti vigíliát szombaton késő este – közölte New York rendőrsége vasárnap.
A Timothy Dolan
bíboros, New York érseke által tartott szertartást a demonstrálók
kiabálással zavarták meg a hívekkel zsúfolt székesegyházban, és
feliratot próbáltak kifeszíteni. Skandálásaikban “szabad Palesztinát”
követeltek. A rendőrség három embert bilincsben vezetett el és őrizetbe
vett. A tüntetők egyike tavaly ősszel a US Open tenisztornát
klímaaktivistaként zavarta meg, akkor az egyik központi pálya talajához
rögzítette ragasztóval saját tenyerét.
Timothy Dolan bíboros nem
reagált az incidensre, húsvét vasárnapjára a közösségi médiában
megjelentetett üzenetében azt írta, hogy az “emberi lény” a reményre
lett teremtve, és hozzátette, “senki nem pusztíthatja el az élet
ajándékát, amit örökkévalónak szántak”. Az Egyesült Államok katolikus
püspöki konferenciája a nagyhét kezdetén imára és békére felszólító
üzenetet tett közzé a háború lezárása érdekében. A Szent
Patrik-székesegyház New York legnagyobb katolikus temploma, amelyben
2400 ülőhely található.
Szombaton New York belvárosában, a Times
Square-en palesztinpárti, Izrael-ellenes tüntetők tömege gyűlt össze –
egyes beszámolók szerint ezrek – a “Palesztin föld napjának”
elkeresztelt demonstráción, amelyen azonnali tűzszünetet követeltek. A
résztvevők közül a rendőrség szintén többeket őrizetbe vett. Szombaton
az Egyesült Államok több városába hirdettek hasonló megmozdulásokat.
0 Megjegyzések