Az állatok tönkreteszik a veteményest és riogatják a helyieket.
Egy Debrecen-Bánkon élő férfinél a jószágok szabadon mászkálnak, ezért a szomszédai számára már szinte tarthatatlan állapot uralkodik – írja a Hajdú-Bihar vármegyei hírportál.
Korábban több panasz érkezett arra, hogy a több mázsás disznók tönkreteszik a veteményest, riogatják a helyieket, a kutyák pedig megkergetik a környékbelieket.
A HAON beszámolója alapján azóta ideiglenes megoldás született, amióta a jegyző, a közterület-felügyelet és az állatvédők figyelmének középpontjába került a telek:
a tulajdonos korábbi ígéretét betartva némileg elkerítette a szabadon hagyott részt.
Földbe vert karók, amelyeket két zsineg köt össze, néhol pedig vékony szalag. Legalábbis ez a kép fogadta stábot érkezésükkor.
Az minden, csak nem kerítés. Szombaton jöttem hazafelé Debrecenből, a disznók meg csak szaladtak rajta keresztül. Ott vannak a botok a földön, látja? Azzal közlekedünk, hogy megvédjük magunkat”
– nyilatkozta az egyik környékbeli nő.
0 Megjegyzések