Újra lájkokra vadászik és veri a klaviatúrát a Facebookon Poloska Péter.
Legfrissebb bejegyzésében fölszólítja Orbán Viktort, viseledjen államférfiként és ne zavarja meg a provokátoraival Magyarország történetének legnagyobb politikai tömegrendezvényét.
"Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Ahogy
bizonyára értesült róla, most szombaton 14.00 órától a fővárosban békés
magyar emberek százezres tömege fog demonstrálni, követelve a teljes
hatalmi elit távozását. A nemzeti menetre az ország és a világ minden
részéről érkeznek fiatalok, idősek és kisgyermekes családok.
Ez lesz az utóbbi 14 év egyik legnagyobb politikai tömegrendezvénye. A szervezők mindent megtesznek a nemzeti menet és demonstráció békés lebonyolításáért. A résztvevők biztonságáért azonban a felelősségünk közös.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Több helyről is
olyan információk jutottak el hozzánk, hogy a békés tüntetésünket, a
hatalom oldaláról szervezett provokátorok tervezik különböző módon
megzavarni. Kérem és egyben határozottan felszólítom, hogy egyeztessen a
pártja vezetőivel és amennyiben valóban van szándék provokációk
szervezésére, úgy intézkedjen azok leállításáról! Javaslom, hogy
egyeztessen a belügyminiszterrel és a rendőri vezetőkkel, hogy a
rendőrség kiemelt létszámmal biztosítsa a rendezvényt és a
leghatározottabban lépjen fel a provokátorok ellen.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Az
emberek joggal dühösek a hatalmi elit utóbbi években folytatott
politikája miatt és joggal elkeseredettek amiatt, hogy a kormány
rengeteg honfitársunkat hagyta cserben és alázta meg. Ettől függetlenül
biztosítom, hogy a Talpra Magyarok Közössége elutasít minden fajta
erőszakot és a kormányváltást demokratikus és békés úton kívánja elérni.
Tisztelt Miniszterelnök Úr!
Tudom,
hogy ez szokatlan helyzet Önnek, hiszen a Fidesz mindig is büszke volt
rá, hogy egyedüliként képes óriási tömegeket utcára hívni. Változnak az
idők, Miniszterelnök Úr. Kérem, idézze maga elé az 1989-es időszakot és
különösen a Fidesz akkori harcát a békés átmenetért. Kérem, hogy ne
lehetetlenítsék el, hogy a magyar emberek százezrei békésen kiálljanak a
hazánk, a gyermekeink és az unokáink jövőjéért.
Tudom, hogy nagy a kísértés, hogy tudatos provokációkkal eltereljék a figyelmet az óriási társadalmi elégedetlenségről, de mégis arra kérem, hogy viselkedjen államférfihoz méltó módon.
Tisztelettel,
egykori híve, Magyar Péter
ui.: Mindannyian tudjuk, hogy jelenleg mit kíván a magyar nemzet többsége és milyen lépéssel tudná megteremteni a valódi nemzeti egységet. Legyen bölcs, Miniszterelnök Úr!"
Tisztelt Miniszterelnök Úr! Ahogy bizonyára értesült róla, most szombaton 14.00 órától a fővárosban békés magyar...
Posted by Péter Magyar on Thursday, April 4, 2024
0 Megjegyzések